Romok között is jövendő - emlékező főhajtás Világoson

ImageUtoljára hagytam a fegyverletételi szerződés gyászhelyét Világost. 1849. augusztus 13-án a Világos melletti síkon tette le a fegyvert a Görgey Artúr vezette sereg Rüdiger orosz tábornok hada előtt. A feltétel nélküli megadásról szóló egyezményt a Bohus-kastélyban írták alá.

 

 

Az itt-ott még hadban álló tábornokok már az aláírás pillanatában is sejtették, hogy nem lesz olyan egyszerű az önfeladás. A bosszú nem marad el. Nemsokára ennél még szomorúbb hely is lesz a magyar történelemben. Innen nem messze van az aradi vesztőhely.

A település felett magasodó hegy tetejét koronázó, ma már csak romjaiban látható várról először Károly Róbert 1324-ből való adománylevele tesz említést (Castellanus de Wy…swar), majd 1390-ben, Zsigmond király idejében mint castrum Wylaguswar bukkan fel oklevélben. A Hunyadi család kezébe 1444-ben került, s Hunyadi János halálával (1456) a világosi várat – több más birtokkal egyetemben – két fia, László és Mátyás kapta meg. Hunyadi László Nándorfehérváron volt várparancsnok, Mátyás pedig nevelőjének és nagybátyjának, Szilágyi Mihálynak adta a világosi uradalmat. Mátyás megkoronázása után, 1458 őszén, a világosi várba záratta a gáncsoskodó Szilágyit, akit annak hű szakácsa, Lábatlan Gergely néhány beavatott segítségével a következő év júniusában megszöktetett a cellájából. Utóbb király s haragosa megbékült egymással, és Szilágyi visszakapta birtokait, többek között Világost is. Az 1460-ban harcban elfogott Szilágyit a soron következő évben Konstantinápolyban kivégeztette a török, az özvegyre szállt uradalom pedig ennek halálával családjára, a Báthoriakra szállt. 1514-ben Dózsa György hadai bevették a várat, mely a felkelés leverése után Szapolyai János kezére ment át. 1566-ban a törököknek sikerült elfoglalni az erősséget, melyet 1595-ig tartottak, ekkor Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem seregei űzték el innen őket. A törökök a XVII. század elején azonban ismét visszatértek és megszállták a várat, s noha 1614-ben sikerült tőlük újból visszavenni, a következő évben – a szerb őrség lázadása folytán – a lippai pasa szerezte meg. Végül 1693-ban Heister tábornok serege ostrommal kiverte innen a „tiszta hitűeket", de a szétlőtt vár újjáépítéséről már nem esett szó. Tovább rontotta a vár állagát, hogy 1755-ben Bohus Imre (Grassalkovich herceg jószágigazgatója) vásárolta meg a világosi uradalmat, s a hegytetőről lehordott, a várból „kitermelt" kövekből kastélyt építtetett magának Világoson. 1784-ben, a Hóra-lázadás idején az osztrák katonaság – megelőzendő a lázadók befészkelődését – ágyúkkal lőtték rommá a falakat.
Világosnál most csend van, nem zörögnek a fegyverek. A majdnem városka éli a maga őszi zsibongó életét. A központ dombján álló katolikus templom igen csak magányos lehet. A stációkról elkoptak képek, a német és magyar feliratok, akár a hívek. A Bohus kastély körül szépen rozsdásodnak a platánok, a cserefák lombjai, sárgásan és melegen süt a nap. Görgeyből, akire rábízták és ráhagyták közmegegyezéssel ezt a nehéz munkát, később árulót gyártott a mítoszt és főbűnöst kereső kor. Valakinek el kellett vinni a történelmi balhét. De másfél évszázad nem volt elég, hogy a történetírás lemossa róla ezt az el nem követett, de maradandóan ráragasztott gyalázatot.
Egyedül vagyok ma Világoson emlékező. Fölöttem távolban a vár, közelebb itt-amott a romos templomok. A kastély körül most nagy a csend: Ion Slavici román író lakik ott, emlékmúzeumban. Neki sincs látogatója, és a másik eseményt sem ünnepli senki. A ház hajdani nagyasszonyának, Bohus Etelkának egész alakos szobra a park közepén túlélt már egy évszázadot. Márványarca, ruhája ott feketéllik a lombok között, mintha gyászolna. Világos, fegyverletétel, gyász, majd Arad – a halál. Egy kis őszirózsa csokor van nálam. Egyedül hajtok fejet egyszerre, két elveszített csata előtt. Előbb 1849-ben a fegyverletétel és az aradi vértanúhalál. Majd 1918 – a Slavici által is képviselt sikeres román revízió.
Még most is gyásznap minden fegyverletétel, de az eszmék, nyelvek, hitek önfeladása is. De innen, a világosi vártól sincs távol az építő jövő. Nem messze innen és a romoktól reménykeltő új templomok itt is bátorítanak és hirdetik Arad megyében is Isten meg-megújuló kegyelmét és dicsőségét. Nemrég Arad-Gáj, Arad-Mosóc, Angyalkút épített templomokat, Kládován pedig gyülekezeti konferencia központ várja a hitben elmélyülni vágyókat. Most meg Németszentpéteren a kitelepedett svábok helyére érkezett 50 lelkes telepes reformátusság készül építeni kis templomot magának.
Romok között jártunk, melyek közül némelyik már évszázadok óta felhagyottan áll. Nagy és nehéz időket is látott falakat, de olyanokat, amely túlélt hadakat, történelmi és emberi mulasztást, romboló, tolvajlóan gyarló emberi kezeket. A fegyverletétel és önfeladás közel van. A romok is a mieink. Ezek sorsa mind a mi lelkiismeretünkre van bízva. De minden pusztulás mögött is ott volt és van az emberi szeretet is, a múltra figyelő, féltő gondoskodás.
De végig kísért a reménykeltő jövő is. A romok között is bátorít a templomokat és gyülekezeti otthonokat építő jövendő. Mert tavasszal a Sólyomkő vára kápolnája mellett is kizöldül újra a lomb, és a feketeerdői új templom is hetente megtelik hívekkel. Körösszeg mellől eltűnnek az országhatár szögesdrótjai, és talán legyőzi az árvizes időket Adorján vára. A fegyverletételekből az Ige fegyverzetébe való felöltözés következik. És a tamáshidai templomtorony romjára is minden tavasszal visszaérkeznek elhagyott fészkükre a gólyák. Jönnek és költenek, fiakat nevelnek, mert hisznek a jövendőben. És dicséri az Urat minden lélek: „Boldogok, akik lakoznak a te házadban”.
Vetési László