A Kályha és a Tűz

A Kályha és a Tüz békességben éltek,naponta beszélgetek,duruzsolgattak.A Kályha nagyon szerette a Tüzet,a Tűz is a Kályhát.Hanem a Tűz néha eltűnt a Kályhából,elindult világgá,és amikor visszajött mindig más volt.

 

A Kályha megkérdezte:

-hol jártál kedves Tűz?

-Barangoltam ungon berken,még a világ végén is voltam.Taplót  gyújtottam,szikrát csiholtam,lángot lobbantottam,embereknek szívében is voltam.
Sajgott a Kályha lelke nagyon.Azt szerette volna ha tűz mindig csak benne van,mindig,sehova se jár.
-Nem ülhetek mindig a szoknyád melett-mondta mosolyogva tréfásan a Tűz,hogy a Kályha belepirult.
Valahányszor a Tűz elment éjjelente a Kályha üresnek érezte magát,fázott.Alig várta már a reggelt amikor újra megjött a Tűz,és beborítja melegével.
Sírdogált a Kályha és el is ment az öreg bölcs Kemencéhez tanácsért:-Ne sírj lányom,én is így voltam fiatal koromban az én Tüzemmel.Engem is sokszor itthagyott,míg megnem értettem hogy ez így van rendjén.Sok dolga van a Tűznek,nekünk csak az a dolgunk hogy összefogjuk.
Mert neki dolga van az egész világon.Emberek szívét melegíti,hajókat hajt,házakat melegít.Annyi a teendője hogy nem is tudom hogy győzi.
-Nem azért megy világgá mert engem nem szeret?-kérdezte szipogva Kályhácska.
-Nem lányom,persze hogy nem,-nyugtatta Kemence nagyanyó Kályhácskát.
Vidám lett ettől Kályhácska,és ezután még jobban örült reggel a Tűznek mint eddig,bár ezután is csak sajgott a szíve egy kicsit valahányszor a Tűz elment világgá,hogy mindent és mindenkit melegítsen.....