Félezer gyermek otthonát fűtötték

Félezer gyermek otthonát fűtöttékMagyar intézmények támogatása a dévai Szent Ferenc Alapítványnak

 

 

A dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban a magyarországi Bethlen Gábor Alap, Emberi Erőforrás Minisztérium, és a Magyar Külügyminisztérium által biztosított támogatás révén sikerült átvészelni a tavalyi és idei tél fűtési időszakát.
A támogatások a dévai Magyarok Nagyasszonya Kollégium, a Petrozsényi Jézus Szíve Gyermekvédelmi központ, valamint a Tusnádfürdői Szent László Gyermekotthon felé irányultak. Ezekben az otthonokban közel félezer erdélyi magyar nehéz sorsú gyermek nevelkedik, s a támogatásoknak köszönhetően sikerült fedezni az otthonok megterhelt fűtésszámláit, és biztosítani a gyermekek számára a meleg otthont. Ehhez a Bethlen Gábor Alap: 2 000 000 Ft, az Emberi Erőforrás Minisztérium: 4 000 000 Ft, a Külügyminisztérium pedig a Bethlen Gábor Alapon keresztül további  5 000 000 Ft összeggel járult hozzá.
Ezúton a Szent Ferenc Alapítvány köszönetet mond ezen magyar állami intézmények támogatásáért, melyek támogatásuk révén több száz nehéz sorsú erdélyi magyar gyermek számára nyújtottak segítséget.
Varga Csaba
www.nyugatijelen.ro

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

A gonoszt, a sötétet nem Isten teremtette. A sötét a fény hiánya, a gonosz a szeretet hiánya. A gonosz lélekben nincs jelen a szeretet, az Isten, mert tudatosan kizárja Őt. Isten senkitől nem vonja meg áldó fényét, mi magunk zárkózunk be a fény elől, választjuk a sötétet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. szeptember 27. vasárnap, Adalbert napja van. Holnap Vencel napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az Egyház azt tanítja

Az Egyház azt tanítja, hogy a Szűzanyát Isten testestől-lelkestől felvette az égbe.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube