Tömeges megtérések az internet által?

ImageÁltalában kinevetnek, amikor azt mondom, hogy az internet tömeges megtéréseket fog eredményezni – írja egy internetes szakember, aki saját megtérését a világhálónak köszönheti.

 

„Aki sok időt tölt internetezéssel, jól tudja, hogy a közönséges vagy erkölcstelen tartalmú oldalak és a lelkileg építő oldalak aránya kb. végtelen az egyhez. Jómagam mint internetes fejlesztő és marketinges, aki évek óta figyeli az internetes kultúrát, ennek ellenére úgy vélem, komoly érvek szólnak amellett, hogy a világháló nyújtotta újfajta kommunikáció minden eddigi médiumnál hatékonyabban vezeti el az igazságra a tévelygő lelkeket" – írja Jennifer Fulwiler az InsideCatholic internetes újságban.

„Három évvel ezelőttig magam is tévelyegtem; megrögzött, harcos ateista voltam. Azután valami kíváncsiságféle fogott el: lehet, hogy az élet több, mint a látható világ? Keresni kezdtem Istent, méghozzá szó szerint: mivel nem tudtam kihez fordulni, a Google-ba írtam be a keresett szavakat. Később blogot is indítottam. Eleinte mindez egyszerű gondolatkísérlet, félkomoly filozófiai kérdésfelvetés volt. Álmomban sem gondoltam volna, mi lesz belőle... Két év múlva a férjemmel együtt megkeresztelkedtünk, és azóta is gyakorló katolikusok vagyunk."
„Az internetet három jellemzője különbözteti meg minden más médiumtól, s ezeknek köszönhető, hogy azt hiszem, a férjem és én csak az első fecskék vagyunk, mert az internet segítségével még nagyon sok megtérő fog rátalálni a katolikus egyházra."
1. Az internet interaktív
„Amikor először kerestem online információt a vallásról, örültem, hogy jócskán találtam olyan véleményeket, amelyek saját ateista nézeteimet tükrözték. Az istentagadásnak ugyanazokkal az érveivel találkoztam, amelyeket a családban és a barátaimtól gyerekkorom óta hallottam és magam is sokszor hangoztattam. Volt azonban egy jelentős különbség – a hozzászólások.
Érdeklődéssel olvastam a keresztények és az ateisták vitáit a neten. Először egészen megrökönyödtem, amikor egy keresztény kezdett érvelni. Addig azt hittem, csak nekünk, ateistáknak vannak fogós kérdéseink, és a mi világnézetünk az egyetlen, amely nem omlik össze, ha alaposabban megkérdőjelezik. Arra számítottam, hogy a keresztények összeroppannak. A viták során azonban kiderült, hogy ha valaki őszintén gondolkodik, be kell ismernie, hogy a keresztények hite ésszerű alapokon nyugszik. Sőt... mindinkább úgy tűnt, mintha az ő világnézetük volna igazán logikus. Arra gondoltam, van néhány jó kérdésem számukra; és volt is. De kiderült, hogy nekik is volt egy-két jó kérdésük az én számomra.
Az interaktív médiumokban a hamis információkat megcáfolják, a téves, hiányos eszmék összeomlanak a keresztkérdések súlya alatt, és ezt mindenki észreveszi, aki őszintén keresi az igazságot. Bármi legyen is a felfogásunk, az interneten nem tudunk úgy elszigetelődni a másként gondolkodóktól, mint a valós életben. Az én esetemben ez azt jelentette: ahelyett, hogy ateista barátaimtól megerősítést kaptam volna, keresztényekbe botlottam, és szembesülnöm kellett a felfogásukkal. Ismételten azt tapasztaltam, hogy a nehéz kérdések egyedül a keresztények, különösen a katolikusok hitrendszerét nem ingatják meg."
2. Az internet mindenki számára hozzáférhető
„Az interneten bárki elmondhatja, amit akar. A nyilvánosság immár nemcsak azok kiváltsága, akik szépen meg tudják fogalmazni a gondolataikat, van idejük könyvet írni, vagy megfelelő kiadói kapcsolatokkal rendelkeznek. Az információt ma már nem az elit birtokolja. Az interneten keresztül több gondolat, kérdés, gyors, személyes válasz jut el az emberhez. Megismerhetővé válik az egyszerű ember teológiája, vagyis az, ami a hétköznapi életben működik."
3. Az internet közvetlen
„A legnagyobb és a legfontosabb különbség a világháló és a hagyományos média között az, hogy a neten az emberek spontán módon szólalnak meg. Blogokat és hasonló személyes írásokat olvasni olyan, mintha belehallgatnánk az emberek gondolataiba. Én a hozzászólásokban, a fórumokon, az eldugott blogokban találkoztam az élő, lélegző kereszténységgel; olyan írásokban, amelyekről a szerző nem is sejtette, hogy valaha valaki el fogja olvasni. Itt az igazi kereszténységre találtam rá, nem arra a szalmabábra, amelyet az ateisták állítanak, hogy kigúnyolhassák és ledönthessék. A keresztények hétköznapjaiba való bepillantás nyomán ismertem fel: igen, a keresztények valóban hiszik, amit a hitük tanít, és ettől a hittől az életük tényleg egészen más. Kicsit úgy éreztem magam, mint az ókori római gladiátorviadalok szemtanúja, aki végignézi, ahogy a keresztények meghalnak a Colosseumban. Kacagni és gúnyolódni mentem oda; összezavarodva és kíváncsian jöttem el, hogy vajon mi motiválja ezeket az embereket.
Az információbőség mindig segíteni fogja az igazi kereszténységet, mert az igazság a kereszténység oldalán van. Az internet korában a szívnek és az értelemnek egyaránt bőséges információ áll rendelkezésére. Saját tapasztalatból tudom, hogy ekkora információözönben a legkeményebb ateista sem állhat ellen az igazságnak, még ha csak fél szívvel keresi is."
Jennifer Fulwiler blogja, ahol megtéréséről és keresztény életéről ír, itt található.
Magyar Kurír