Mernek nagyok lenni: bőven 63 millió fő fölött Franciaország

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Udvardy Zoltán

Francia kulturális modell: demográfusok többek között így nevesítik azt a jelenséget, hogy miközben a saját jövőjét gyermektelenséggel emésztő Európa szinte összes országában csökken a népesség, a hatszögletű ország lakossága szép lendülettel szaporodik; a legfrisebb felmérések szerint immár 63,7 millió lakosa van.

 
Franciaország most a második legnépesebb ország a kontinensen, közvetlenül Németország után. Az Insée közvélemény-kutató intézet nemrég publikált 2006-os adatai szerint rekordszámú, 300 ezer fős szaporulatnak örvendhettek a gallok. Folyó esztendőben a születések száma az eddigi összesített adatok szerint 22 500 fővel haladja meg 2005 hasonló adatait, míg a halálozások száma 11 ezer 200 fővel csökkent. Az egy édesanyára jutó gyermekek száma meghaladja a 2 főt, ami már elegendő ahhoz, hogy a francia nemzet fenntartsa lélekszámát.
A 2006-ban mért 63,392 millió főnek köszönhetően (a tengerentúli megyékkel együtt; Franciaország európai területein 61,538 millióan élnek) a franciák adják az EU lakosságának 13,6 százalékát. A 20 éven aluliak aránya 26,7 százalék, (1995-ben 25 százalék volt), a 65 fölöttiek a népesség 15 százalékát adják, míg 1994-ben 16,2 százalékot tett ki az arányuk. Elmondható tehát, hogy nemcsak szaporodik, de fiatalodik is Frankhon lakossága.
Az Insée még nem véglegesített adatai szerint 2007-ben a folyamat folytatódott: 63,7 millió francia állampolgárt számoltak össze (61,8 millió Európában), a bevándorlók száma 70 ezerre csökkent a két évvel ezelőtti 90 ezres számról.
A népességszaporulat nem a vakszerencse eredménye: a kormány aktív szerepjátszásának köszönhetően a családanyák többsége dolgozik, és hosszú élet vár rájuk; a várható élettartam 2007-ben 84,5 év volt a francia nőknél. Ez a spanyol női átlagéletkorral együtt csúcsnak számít az EU-ban. A férfiak már rövidebb, 77,6 éves átlagéletkorra számíthatnak; e kategóriában a svédországi 78,8 éves férfi átlagéletkor viszi el a pálmát az uniós országok között. A franciák még így is számos országot, így a német, ír vagy a görög férfinépesség hasonló adatait tudhatják maguk mögött.
Némileg csökkent a házasságkötések száma: 2006-ban 274 ezren, 2007-ben csak 266 500-an mondták ki a boldogító igent. A házasságkötés átlagéletkora a hölgyeknél 30, a férfiaknál 32,2 év volt. Tíz évvel korábban a nőknél a férjhez menetel átlagéletkora 27,4 év volt. Kicsit csökkent viszont a válások száma, míg növekvő hányadost mutat azon párok aránya, akik úgy élnek együtt, hogy nem kötnek házasságot.
(Forrás: Le Figaro)