Szórványok egyesítése – Tudományos konferencia Kolozsvárott

 

 

  

 

Ha a kisebbségi lét az identitás megőrzéséért folytatott mindennapi erőfeszítésekkel terhelt, akkor ez a megállapítás különösen igaz a szórványban élő magyar kisebbségekre. De hogyan élik meg a szórványban élők ezeket az erőfeszítéseket? Melyek azok a pozitív kezdeményezések, amelyek erőt adhatnak, és példát mutatnak a többieknek? Adaptálhatóak-e ezek a példák valamennyi határon túli közösségre?

Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum (ENCEF) által Kolozsvárott 2009. április 3-4-én szervezett „Szórványok egyesítése” című tudományos konferencia, amelyen politikai döntéshozók, tudományos kutatók és a civil szféra képviselői osztották meg egymással tapasztalataikat. A Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával megvalósult konferenciának különös aktualitást adott, hogy 2009. március 25-én a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fórumának keretein belül megalakult a Szórvány Tanács, amelynek feladata javaslatok megfogalmazása a döntéshozók számára a szórványosodás folyamatának megállítására.

ENCEF

Nemzetiségi civil szervezetek összefogásával 2005. áprilisában, egyesületi formában alakult meg a Híd-Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztető Fórum (ENCEF), amelynek célja a sajátos nemzeti kisebbségi érdekek megjelenítése, valamint a nemzetiségi civil szervezetek, közösségek és magánszemélyeket összefogása, európai szintű képviselete. A szervezet hosszabb távú célja, hogy e szervezetek között jól működő kapcsolati hálót hozzon létre, amely elősegíti a nemzetiségi érdekérvényesítés hatékonyságát, az Európai Unió, tagállamai és a civil szféra között.

A rendezvényt Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is jelen volt, és megnyitójában a szórványokra vonatkozó nemzetstratégia kialakításának fontosságára hívta fel a figyelmet. Egység, jól koordinált és hatékony lépések nélkül – amelyek közül különösen az anyanyelvi oktatás bír kiemelkedő jelentőséggel – egy évtizeden belül a szórványközösségek jelentős részének a beolvadásával, beolvasztásával kell számolnunk – hívta fel a figyelmet.

„Össze kell terelni a nyájat” – mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő, és ezen egység és összefogás mindenki számára követendő példája lehet az elmúlt hónapok erdélyi magyar politikában bekövetkezett változása. Sajnos – az eddigi magyar erőfeszítések ellenére – a kisebbségi kérdés sokszor még ma sem éri el az Európai Unió ingerküszöbét, de ezt a küzdelmet tovább kell folytatni annak érdekében, hogy a globalizáció a kisebbségek számára egyben ne jelentsen asszimilációt is.

A nemzeti-nemzetiségi arányok először a XIX. század végén késztették cselekvésre a nagypolitikát, majd a XX. században a kérdés a politika, a tudomány és a szépirodalom területén egyaránt kiemelt téma volt. Pozsony Ferenc professzor (Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének professzora) a nemzetiségi elit különös szerepére mutatott rá előadásában: a magyar arisztokrácia és a nyugat-európai kapcsolatokkal rendelkező szász értelmiség eltűnése felgyorsította a nemzetiségek beolvadását. Rávilágított arra is, hogy a szórványban és kisebbségben élők gazdasági megerősítése megmaradásuk elsődleges feltétele.

Keszeg Vilmos professzor (Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének vezetője) a Vajdahunyad környéki, dévai és mezőségi szórványban élők életvezetési stratégiájának tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy szórványban élő kisebbségek számára a párválasztás, majd az ezt követő újabb döntések (egyházi esküvő, otthoni nyelvhasználat, gyermekek oktatása) indítja el a teljes vagy részleges asszimilációhoz vezető okfolyamatot, amelyről azonban az érintettek nem szívesen beszélnek. A szórványléttel együttjáró mindennapi nehézségek kivédésének gyakori módja a lakóhely megváltoztatása, a tömbmagyar területekre vagy az anyaországba való átköltözés.

A konferencián egyaránt előadást tartott a KMKF Szórvány Tanácsának elnöke, Vetési László és Göncz László szlovéniai magyar parlamenti képviselő, a MeH kezdeményezésére létrejött Szórvány Tanács elnöke. Utóbbi a szórványban élő magyarság helyzetének rendezésére stratégia megalkotását sürgette, amely megvalósításában az anyagiak és a szervezettség mellett az abban közreműködő embereknek van kiemelkedő szerepe. Álláspontja szerint a szórványok helyzetét az anyaország is egyre komolyabban veszi és a szakértők bevonásával készíti elő a szükségek lépéseket.

Vetési László az erdélyi szórvány-területek bemutatását követően kitért a szórvány-definíció gyakorlati nehézségeire. A tudomány álláspontja szerint szórványnak minősül a százezres kolozsvári magyarság, ugyanakkor a zárt közösségekben élő erdélyi cigányság nem. A szórvány közösségekben sajátos csoportlélektani kontroll érvényesül. A kontroll erősségétől függően beszélhetünk mániákus (purifikáló) magyarról, közepes és laza kontrollal élőkről, pungamagyarokról (a román punga – zacskó szó után, utalva a román szavak túlzott gyakoriságára), valamint az identitásukat vesztett asszimilált magyarokról. A magyarországi segítség mellett azonban rendkívül sok múlik a szórványban élők identitásának megerősítésén, a tömbmagyarsággal ápolt országon belüli kapcsolatok – jelenleg messze nem kihasznált – fejlesztésén.

A konferencia rendkívül érdekfeszítő első kerekasztal-beszélgetésén az ifjúságpolitikával és a civil önszerveződéssel foglalkozó szakemberek (Kalapis Stoján, szalézi szerzetes, a muzslyai Emmaus Kollégium vezetője; Jenei Károly, a kárpátaljai Viski Református Gyülekezet beosztott lelkésze; Németh Attila, a Kallós Zoltán Alapítvány képviselője és Csillag Levente, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének alelnöke) osztották meg a hallgatósággal gyakorlati tapasztalataikat a szórványban működő kollégiumok, iskolák mindennapjairól, küzdelmeiről és – amint az a beszélgetésen részt vevők szavaiból egyértelművé vált – fejlődéséről. Ilyen pozitív példákkal szolgál a dévai Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett iskolahálózat (amelynek petrozsényi tagozatát Ács Éva mutatta be részletesen), a Kallós Alapítvány vagy a délvidéki Szórvány Alapítvány tevékenysége, valamint a moldvai magyar anyanyelvi oktatás elmúlt évtizedben elért eredményei.

A második, gyakorlati tapasztalatokban gazdag kerekasztal-beszélgetésen Sógor Csaba, az Európai Parlament Néppárti Képviselőcsoportjának tagja moderálásával a szórványkérdés központi problémája, az anyanyelvi oktatás került terítékre. A beszélgetés résztvevői (Viola Lujza, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökségi tagja; Kocserha János, a kárpátaljai Aknaszlatina alpolgármestere; Zilizi Zoltán, a felvidéki Gímesi Alapiskola pedagógusa és Németh Attila, a Kallós Zoltán Alapítvány képviselője) országuk magyar anyanyelvi oktatásának bemutatása mellett a gyakorlatban is bevált módszereiket ismertették. Az anyanyelvű oktatás megtartása érdekében kiemelt fontosságú a szülőkkel való kapcsolattartás, annak tudatosítása, hogy az anyanyelvi oktatási rendszerben is van lehetőség a társadalmi felemelkedésre, továbbá a szórvány anyanyelvi oktatást biztosító kollégiumok, iskolák támogatása, ahol a bensőséges légkör megteremtésén túl egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatás minőségére és a napi gondok orvoslásán túlmutató hosszútávú tervezésre.

A konferencia tapasztalatai alapján a szórványban élő magyar kisebbség megmaradása, anyanyelvének és kultúrájának megtartása érdekében kulcsfontosságú az anyanyelvi oktatási hálózat megtartása, fejlesztése, ugyanakkor – mint ahogyan azt számos hozzászóló is megfogalmazta – kiemelt szerepet kell adni a kisebbség megmaradását és a nemzetiségi elit megerősödését lehetővé tevő gazdasági alapok megteremtésének. Sógor Csaba EP képviselő szavai szerint pozitív szellemmel, a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások felhasználásával, egymással összefogva, apró lépésekkel lehet előrehaladni és hosszú távú sikereket elérni. Ha az egyes – a konferencián megismert – példák nem is alkalmazhatóak változtatások nélkül mindenhol, a belőlük fakadó tapasztalatok hasznos segítségül szolgálják mind a konferencia résztvevőinek, mind a Szórvány Tanács szakértőinek munkáját.

Adamov Dávid, Ádám Biborka, Klotz Péter