Új szak indul a kolozsvári BBTE RK Teológia Karán

Vallástudomány

A BBTE Római Katolikus Teológia Kara által indított vallástudomány szak a világvallások (judaizmus, kereszténység, iszlám, keleti vallások) tanulmányozását célozza, és ezzel a vallási és kulturális sokféleség megismerését és megértését, a keresztény kultúrában gyökerező tolerancia szellemének kialakulását, a vallási alapú konfliktusok megelőzését és kezelését mozdítja elő. A szakirány egyrészt iskolai tanárok képzését biztosítja a vallástörténet, illetve az erkölcsi-vallásos nevelés tantárgyak oktatására, másrészt mediátorok képzésére irányul, akik egyházi vagy állami intézményekben vagy nem kormányzati szervezeteknél a vallási alapú konfliktusok kezelését és a vallásközi párbeszédet szolgálhatják.
Az oktatott tárgyak a vallási jelenséget vizsgálják, megismertetik a kereszténység történetét és hitrendszerét, illetve a többi nagy világvallás történeti kontextusába és tanrendszerébe adnak betekintést. A valláspszichológiai és vallásszociológiai megközelítés a vallási jelenség lényegi vonásait mutatja be, illetve a vallási konfliktusok gyökereit ismerteti.
A tanterv kötelező és választható tárgyakat kínál fel.  A kötelező tárgyak a judaizmus, a kereszténység és az iszlám történetét és forrásait, a hinduizmus és buddhizmus tanait, valamint az új vallási mozgalmakat vizsgálják, illetve a vallási rítusokat, a vallásetikát tárgyalják. A választható tárgyak egy-egy speciális kérdéskört tekintenek át. Idetartoznak a vallások a hellenizmus korában, a kora keresztény írások, a vallási szimbólumok, az ökumenikus és vallásközi párbeszéd, a vallás és a társadalmi nem kutatása.
A tanári oklevél megszerzéséhez a pedagógiai modul elvégzése szükséges. A vallástudomány szak 6 féléves alapképzést biztosít. Ezt követően a végzettek a kar valamelyik magiszterképzésében vehetnek részt (pasztorális tanácsadás, illetve teológia–kultúra– társadalom; 4 félév). A magiszterképzést kiváló eredménnyel elvégző hallgatók felvételt nyerhetnek a doktori programba.
(BBTE RKTK)