Bővebben: Egy Román tudós reális vallomásaI. P. Bratianu írása, mely először angol nyelven a "Transylvania and the Hungarian-Romanian problem" című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg, majd a torontói Magyar Élet 1980. március 1-i számában magyarul is napvilágot látott, egy nagyon tisztességes, európai műveltségű, humanista román tudós álláspontját tükrözi. Szükségesnek tartottuk, hogy a hazai olvasóközönség is tudomást szerezzen róla. Ezekkel a jóérzésű, emberséges románokkal kell összefognunk, e szomorú sorsú tündérország valamennyi lakója javára.

Bővebben: Jégtörő Mátyás napjaFebruár 24-e Szent Mátyás apostol ünnepe. A Lévi nemzetségéből, Betlehemből származó Mátyás tudós ember volt. Az Úr tanítványai közé tartozott: követte Jézust „János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig”. Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy velük együtt „tanúskodjék Krisztus föltámadásáról” – olvashatjuk az Apostolok Cselekedetei első fejezetében.

Bővebben: A teremtett világ is reménnyel várja Isten szeretettervének beteljesedésétFebruár 22-én a szentatya folytatta a keresztény reményről szóló katekézissorozatát. A teremtett világ az emberrel együtt a szülő asszonyhoz hasonlóan nyög és vajúdik, a keresztény ember pedig tudja, hogy már működik Isten megmentő szeretete, új világ és új emberiség van születőben.

Alkategóriák