A dési ferences kolostorban kezdtem a szerzetesi életemet, Isten szolgálatát mint ferences!! Csodaszép emlékek kötnek ehhez a kolostorhoz! A drága Ervin atya volt a házfőnök, Dezső atya és Hugolin atya mellett még a jó Rókus testvér alkotta a közösséget, mely befogadott engemet mind fiatal novíciust!!
Az Új Év magával hozza az új kezdet lehetőségét is. Jó alkalom, hogy fontolóra vegyük mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképp tennünk. A megújulást, az újrakezdést a történelem egyenesére írjuk. Megértünk a megújulásra. Csalódunk azonban ha a megújulást, a változást csak kívülről nézzük.
Isten Szentlelke nem fél ünneprontónak látszani, és egy brutális kivégzés felidézésével a karácsonyi idillt egy szempillantás alatt összetörni. Nem akarja, hogy egy napra is elfeledjük, hogy a megtestesült Ige eljövetele megosztja az emberiséget, s állásfoglalásra késztet: vagy ő lesz életünk egyedüli értelme, öröme és végső célja, vagy pedig ellenségei és kivégzői mellett foglalunk helyet.