Székely Tündérkert

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_22179894_1503503423030433_7167414011743688878_o.jpgIsten áldását kérem mindazokra, kik irgalmas szeretettel lehajoltak a kisiratosi, Szent Pió atyáról elnevezett otthonunkban lakó gyermekeinkhez!

Isten fizesse jóságotokat,

Csaba t. 
Tegnap a budapesti Bujdosó Székely Vendéglőben jártunk, ahol a székelyföldi származású Bacsó András tulajdonos és kedves családja, valamint barátai megálmodtak és létrehoztak egy igazi székely Tündérkertet a nagyváros szívében. Itt láttak vendégül bennünket egy igazi székely sokadalom alkalmával, ami egyben jótékonysági gyűjtés is volt a Gyermekotthon javára!
Külön köszönjük Kiss Lajcsi áldozatos munkáját, akinek nagy szerepe volt abban, hogy ez a jótékonysági est létrejöjjön, illetve, hogy az ott megjelentek megismerjék Kisiratos községét, az itt működő gyermekotthont és találkozhassanak azokkal, akik felé segítő kezet nyújtottak.
Hálásan köszönjük mindenkinek a segítséget, aki e nagyszerű esemény létrejöttében részt vett, továbbá minden jó szándékú embernek, aki támogatásával segítette az otthont és a benne élő gyermekeket!
S ahogy a helyszínen Csaba testvér is mondta, azon kell dolgoznunk, hogy a múltat ismerve, abból tanulva és erőt merítve, szeressük ki a gyermekeinkből a legjobbat, hogy bátor, alkotó kedvű, igaz embereket adjunk a világnak, akik dolgozni és tenni mernek a székelység és a magyarság fennmaradásáért és fejlődéséért!
Mi minden segítséget igyekszünk erre felhasználni, hosszútávú befektetésként a gyermekekre fordítani, hogy majdan ők legyenek azok akik öregbítik népünk nevét és továbbviszik magyar nyelvünket, kultúránkat, és építik, szépítik, vigyázzák ősi földünket, egyetlen hazánkat a Kárpát-medencét!
Hálásan köszönjük a felénk való jóságot!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…a tizenéves fiatal úgy érzi, hogy a kisujja is vastagabb, mint a körülötte élő felnőttek dereka, és ő majd tutira megmutatja, mi a helyes, mert az ősök nem jól tudják… Sokszor keményen és kritikusan ítéli meg a felnőtteket. Ez a szülő számára fájó és keserű, mégis Isten csodálatosan szép ajándéka, hogy minden estére új hajnal jön, és minden megfáradt nemzedék után egy tiszta lappal induló nemzedék következik, akik nem a mi kompromisszumainkkal indulnak útnak.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2021. január 17. vasárnap, Antal és Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ki hiszi el ma már, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette?! 1/4

A tudományos felismerések az evolúcióról szemben állnak az ószövetségi teremtéstörténettel.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube