Vad hörgéssel ébredt újból. Zihálva szedte a levegőt és kidülledt szemekkel meredt bele a szoba sötétjébe. Kezei a paplant markolászták és homlokán izzadtságcseppek gyöngyöztek. Szíve vadul kelepelt, mint egy űzött vad vagy egy tépett madár, ijedtében.
Az éj bársonyfekete leple súlyosan függött a levegőben. Az ismerős, megszokott tárgyak fenyegető árnyakká nőttek. A szél kint süvítve nyargalt és néha gúnyosan füttyentett ablaka előtt.
Remegő keze kaparászni kezdett az éjjeli asztalkán. Egy pillanatra elkapta a kezét mert valami hűvös, simogató tárgyhoz ért. Körbetapogatta és rájött,hogy a nagymamájától kapott adventi koszorú az. Öngyújtó villant és már égett is az apró lángocska. Lélegzetét visszafojtva figyelte,hogy nyújtogatja apró lángfejét.
Körülnézett. A szoba homályban derengett. Az adventi koszorú feletti falon egy fehér hajú, öreg hölgy mosolygott le rá.
Nagymamája volt.
Eszébe jutott,hogy amikor elvitte őt először templomba, mennyire szorította a kezét, az imák zsibbasztó mormolása, az áhítatos csend amikor térdepeltek. Ő már régóta nem térdelt le egy templomban. Modern férfi volt, jól fizetett állással, minden perce rohanás volt. Sikeres volt, barátai körében közkedvelt.
És mégis minden este egy üres házba tért haza és minden éjjel riadtan, űzött vadként ébredt.
A képre meredt. A félhomályban látta, hogy van valami a nagymamája kezében: a Biblia! Mikor olvasott ő utoljára Bibliát? Könyvtára tele van remekművekkel, klasszikusokkal, vers antológiákkal és a legfelső polcon elhagyatottan trónol egy porosodó, ékes Biblia. Egy régész barátjától kapta és minden vendégének eldicsekedett vele. De a kezébe nem vette nagyon rég. Csak szemlélte, néha.
Egyet gondolt és még egy gyertyát meggyújtott. A szoba már- már fényárban úszott.Az ágya melletti falon láthatóvá vált a baljós, fenyegető árnyék, melyet percekkel ezelőtt még egy ökleit rázó támadónak vélt látni. Egy feszület volt, rajta a szenvedő Krisztussal. A gyertyalángok pislákoló fényében a keresztfához szegezett karoknak az árnyékai továbbkúsztak a falon és körbeölelték a szoba közepén álló férfit. Csak nézte a feszületet és érezte, hogy melegség járja át.Mintha szülőfalva templomában állna, nagymamája mellett, mint egykor régen, amikor felbámult a feszületre,a toronyban megszólaltak a harangok, nagymamája meleg tenyerében pihent a keze, a frissen készített adventi koszorú illatkeveréke lebegett körülötte és a kitartóan mormolt ima csobogása töltötte el- Térdre rogyott és kezeit imára kulcsolva felcsendült ajkán az ének, melyet valaha nagymamájától tanult:
„Reménységünk égő csipkebokra
Nézz a bűntől meggyötört rabokra
Ne nyeljen el az örök halál torka,
Szabadítónk, jöjj megváltásunkra.”
