Buliztunk egy jót a hétvégén! 20 év, nem semmi! Sokan, sokat fényképeztek, elhangoztak dicsérő mondatok, virágcsokrokkal köszöntöttek arra méltó embereket. Most tudtam meg például, hogy házvezető voltam Déván, ezért felköszöntöttek.

Nagyon örvendtem, megtisztelő volt számomra, de én csak a nevelőknek voltam a koordinátora, hogy is mertem volna házvezető lenni? Jól esett azért az a fránya csokor, csak éppen nem érdemeltem meg.

Más. Áldozik a férjem, péntek este, a misén. Matyi tesó kezéből. Na, ekkor tört el végérvényesen a mécses nálam, ettől a perctől kezdve bőgtem, ha kellett, ha nem. Merthogy Matyi kölyök volt, amikor megismertem, kíváncsi, állandóan kérdezősködő. Most komoly, megfontolt, szépen beszélő. Ragyog kezében az Úr Teste. Adja annak, aki kéri.

Énekel egy lány a szentségimádáson. Hangja megérinti szívünk húrjait. Sírunk. Megint. A lány Nomi. Megkérdezi, büszkék vagyunk-e rá? Mi akkor döbbenünk rá, hogy  ő énekelt. És megköszöni férjemnek, hogy annak idején tanította énekelni. Zenélni. Naná, hogy bőgök!

Mostani lányaink énekelnek a színpadon. Vastaps, visszahívás. A színfalak mögött őrjöngök. Mintha engem ünnepelnének...nem, ez nagyobb öröm! Gyerekeid sikere fontosabb, mint a sajátod!

Találkozás a régiekkel. Öröm, ölelés. Folytatjuk a beszélgetést, mintha soha nem váltunk volna el. Van, aki olyan maradt, mint rég, van, aki változott. Családtagok.

Renáta karjában egy baba, sajátja. Gyönyörű, édes csöppség. Picit a mi unokánk is. Ahogy a többi dévai lányunk gyerekei is az unokáink.

Idős házaspár Kanadából. Megtették ezt a hosszú utat, betegen, 87 évesen, mert látni akarták keresztgyermeküket. Eszembe jut, hogy én nem akartam elmenni az ünnepségre és szégyellem magam. Ők bevállalták, csókoltatom őket!

Ketten az égből figyeltek minket : Margit és Andrea. Biztosan velünk örvendtek és sírtak ők is. Pihenésük legyen csendes!

Jó volt ott lenni. Csak a szépre emlékezni, feledni a sebeket, könnyeket.

Köszönöm mindenkinek.

Szeretettel, Noémi