11. nyári tábor Nagyszalontán

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_tabor2.jpgLezajlott a 11. nyári tábor Nagyszalontán, Böjte Csaba Gyermekotthonában. Szervezője Szeleczki Erzsébet, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, vezetője pedig Szeverényiné Sebők Judit, az említett iskola tanára volt.

70 gyerek vett részt a 20 felnőtt és 5 Kazinczys diák által irányított tevékenységekben. Sport, kézműveskedés, zenetanulás, festés-rajzolás, néptánc tanítás, küzdősport, hangszerbemutató, csillagászkodás, fazekasság, robotika, verstanulás jellemezték azt az 1 hetet, amit főként a Kazinczy F. Ált. Iskola tanárai és diákjai vezettek, de ellátogattak a táborba a Békéscsabai Jankay Tibor Általános Iskola tanárai és külsős önkénteskedő felnőttek is.
Minden reggel tábornyitó közös éneklés, meseolvasás, beszélgetés indította a napot, esténként értékeléssel, énekléssel történt a zárás. A táborzáró estén, szokás szerint, bemutatták a gyerekek mindazt, amit az 1 hét alatt tanultak. Nemcsak a ruhájuk volt ünneplő, a lelkük is ünneplőbe öltözött.
A Nagyszalontán tevékenykedők remélik és hiszik, hogy a gyerekek gazdagodtak általuk. A tábort a Benkei Ildikó által vezetett Vasárnapi Iskola Alapítvány, Bíró Csaba Békéscsaba önkormányzati képviselője, a Közművelődési-, Ifjúsági-, Oktatási- és Sportbizottság elnöke és Kása István, a Marzek Kner Packaging Kft. ügyvezető igazgatója támogatásával tudtuk lebonyolítani. Köszönet érte.