Házszentelés Szovátán, 2005. szeptember 20.

Megnyította kapuit a Böjte Csaba alapítványának tizedik intézménye, a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ. Az otthon a magyar gyermekek ajándéka erdélyi testvéreiknek.

Megnyitotta kapuit a Böjte Csaba alapítványának tizedik intézménye, a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ. Az otthon a magyar gyermekek ajándéka erdélyi testvéreiknek.

Böjte Csaba atya a magyar püspökkari konferencia gyűjtésének bevételéből 2002-ben vásárolt telket Szovátán, hogy újabb gyermekotthont építsen. Az építkezést időközben egy tűzvész hátráltatta, de a támogatók összefogásának hála a ház sikeresen újjáépült, hogy otthont adjon a családi élet biztonságát nélkülöző gyermekeknek.

„Szováta nekem azt jelenti, hogy az emberi összefogásnak mekkora ereje van, mekkora hatalma van. Nem véletlenül választottuk a Szent József nevet, mert én úgy gondolom, hogy Kis Jézust Szent József nem azért nevelte fel szeretettel, mert a test és a vér kívánságából született, hanem mert Isten akaratából lett ő a Kis Jézus apja. És én ilyen józsefi apaságban, anyaságban hiszek, és azt szeretném, hogy ilyen szent család legyen itten, tehát Isten akaratából fogadjuk be mi a gyerekeket" - mondta Bötje Csaba ferences szerzetes.

Szováta népe és a városvezetők pozitívan fogadták az intézményt, s ígérik, minden lehetséges eszközzel támogatják a Szent Ferenc Alapítvány gyermek- és nemzetmentő munkáját.

Mint Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyilatkozott: „Az a rengeteg gyerek, aki itt olyan feltételek közt tud tanulni, és olyan feltételek közt tud felkészülni az életre, amit másképp nem kaphatott volna meg, nem is annyira Szovátának nagyon fontos, szerintem, hanem az erdélyi magyarságnak. Én úgy érzem, hogy ezáltal mi is kaptunk egy lehetőséget, szovátaiak, hogy tehessünk valamit az erdélyi magyarságért, tehessünk valamit a testvéreinkért."

A központban majd száz gyermeknek jut hely. A rászorulók, miután birtokba vették új otthonukat, büszkén mutatták lakrészeiket mindenkinek, így az újjáépítést segítő győri püspöknek, Pápai Lajosnak is. A szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központ szinte már az átadás napján megtelt, ám továbbra is nyitva tartja kapuját minden kopogtató, szerencsétlen sorból jött gyermek előtt.

Hír TV, és fotókkal:

http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=12798

illetve: http://www.devaigyerekek.hu/gallery/index.php?mod=gallery&action=album&id=58

Videók:

1. kommentár nélkül

2. híradó