Szovátai levél, 2005. július 1.

Pál Marika mesél egy turista-busznyi látogatónakA Szent József Gyerekotthon működése 2003 szeptemberében indult Szovátán, mint a Szent Ferenc Alapítvány kisebb testvére. Létrehozásának szükségességét igazolja a Maros megyében fellelhető nagyszámú szociálisan sérült család és gyermek.

A Szent József Gyerekotthon működése 2003 szeptemberében indult Szovátán, mint a Szent Ferenc Alapítvány kisebb testvére. Létrehozásának szükségességét igazolja a Maros megyében fellelhető nagyszámú szociálisan sérült család és gyermek.

 

A nehézsorsúság igen széles skála, melyen megtaláljuk azokat a családokat, ahol a létminimum olyan valóságokban konkretizálódik, mint a családtagok rendszeres éhezése, téli időkben fagypont körüli hőmérséklet házaikban, villanyáram hiánya. Rendszerint ezekben a családokban ismeretlen  az átlagember számára természetessé vált dolgok, mint a rendszeres tisztálkodás, lakhelyük alapvető higiéniai feltételei, a személyes dolgok iránti alapvető igényesség, stb. Ott, ahol az ételmaradékok összekeverednek a ruhadarabokkal, elképzelhetetlen, hogy egészséges élttér adódhat ezen családok gyerekeinek fejlődéséhez.

 

Továbbá, élnek körülöttünk olyan családok, ahol a szegénység a tiszatsággal párosul, a szerényen berendezett egyszobás lakhelyek ragyognak a tiszatságtól és önértzettől. Ezekben a családokban általában az a legnagyob gond, hogy a szülők nem tudják anyagiakban fedezni az oktatással járó költségeket, képtelenek a tanfeleszerlést biztosítani, nem jut pénz megvásárolni a kötelező munkafüzeteket, nem küldhetik osztálykirándulásra gyerekeiket. Emiatt a gyerekek az osztályközösségek peremhelyeit töltik be, melynek hoszútávon érthetően negatívak a következményei.

 

Aztán vannak olyan családok, ahol egyik vagy mindkét szülő az alkoholizmus rabja, igen elterjedt és egyben társadalmunknak nagy népbetegsége. Az alkoholista szülők családjainál ártalmasabb életkörnyezetet egy gyerek számára nem találunk. Konkrétan tapasztaljuk az állandó alkoholos-agresszív megnyilvánulások igen romboló hatásait a gyerekeken, akik egy hangos szótól sírva fakadnak, állandóan riadtak, 14 évesen enurezissel küszködnek, mert az apa a szobatisztaságra szoktatás helyett agyonpüfölte a bepisilő másféléves gyereket.

 

De olyan gyerekünk is van, akit csecsemőkorában  az ittas, feldühödött anyuka többször is az ágyhoz vágott, ezek után tehát nem csoda, hogy a gyerek tanulási nehézségekkel küzd.

 

Vannak olyan családok is, ahol a gyereket szexuálisan bántalmazzák, súlyos következményei minden esetben szembetűnőek, az élelem visszautasításától a társas kapcsolatok kialakításában megmutatkozó nehézségekig egy sor nem kívánt, a fejlődést gátló következmény jelenkezik.

 

Otthonainkba kerülő gyerekek családjaiban minden elképzelhető családi, személyes és fizikai rendellenesség halmozottan van jelen, így kiemelni ezeket a gyerekeket ebből a környezetből az első lépés amit tehetünk, ahhoz, hogy szeretettel, türelemmel és gondos neveléssel más irányt szabjunk fejlődésének.

 

Az alapítványon belül működő gyerekotthonok tapasztalatai arra indítottak, hogy érdemes és valós igényre válaszolunk akkor, ha Szováta és környékének nehézsorsú családjaira is ráfigyelünk  és Isten segítségével orvosolni próbáljuk ezeknek a családoknak és főként gyerekeknek a helyzetét.

 

Ezekből a szükségletekből, igényekből született meg és működik Szovátán a Szent József Gyerekotthon, 2003 szeptemberétől.

 

Három szociális család van otthonunkban, igények szerint azonban bővíteni fogjuk. Ez a gyereklétszám közel sem felelel meg a szülők által érkező kéréseknek, mely szerint szeretnék, hogy befogadjuk gyerekeiket, mivel nem tudják felvállalni szülői kötelezettségeiket.

 

Így kezdődtek meg az építkezések a „Szent József” Otthonban, a régi társas gazdasági szövetkezet épülete került felújítás alá, melynek rendbetétele közel 100 gyereknek hivatott otthont adni.

 

Miközben az építkezési munkálatok folytak a 35 gyerek igazi nagycsalád, illetve a kiscsaládok igazi közösségé alakultak, beilleszkedtek az állami iskolába, tanulmányaikban haladtak, lelkiekben épültek.

 

2004 nagyhetére beköltözhetővé vált az új otthon, nagycsütörtökről nagypéntekre virradó éjjel azonban leégett az épület. Nehéz volt megélni és megérteni, a tűz miértjét, és megkeresni benne Isten akaratát, mondanivalóját. A munkálatok újból elkezdődtek, az új gyerekotthon most már majdnem teljesen elkészült.

 

Gyermekvédelmi tevékenységünket négy síkon folytatjuk: vannak olyan helyzetek, ahol a családok gondjai némi ruhaadománnyal, tanfelszerlés-adománnyal, mozgókönyvtárral élelmiszercsomaggal, ún. háziasszonytalálkozókkal megoldahatóak. Ezeknek a családoknak azt szeretnénk üzenni, hogy számíthatnak ránk, a társaik vagyunk. A rendszeres havi találkozók, keretén belül sor kerül az alapvető hitebli kérdésekre, gyereknevelési problémák kezelésére és a keresztény család értékeinek ismertetésésre. Fontosnak tartjuk ezeket az asszonyokat, mint a család érzelmi síkjának megteremtőit és szeretnénk, ha ők is ugyanolyan fontosnak éreznék magukat, asszonyi, feleség és anyai mivoltukat. Erősíteni szeretnénk bennük ezeknek a szerepeknek a teljes és örömteli felvállalását és azt, hogy örömüket találják benne.

 

Tevékenységünk másik szintjét a napköziötthonok képviselik. Szegénycsaládokat látogatva, ruhacsomagok élelmiszercsomagok havonkénti kiosztása (novembertől áprilisig havi 5-10 euro értékben) közben észleltük, hogy ezen gyerekek elmaradnak a tanulásban, tanéveket ismételnek, (sajnos nálunk van egy olyan tanügyi törvény, hogy egy gyerek, ha két évvel meghaladja iskoláztatási korát, kimarad az oktatási programból).Gyakran a szülők munkára fogják, emiatt nem járnak iskolába,  a másnapi felkészülésről, házifeladatok elkészítéséről szó sincs. A napközi-oktatás-fogalkoztatás célja, a hátrányos helyzetű de jó képességű gyerekeknek olyan környezetet és feltételeket biztosítani, ahol tanulni tud, de ez a cél magába foglalja a tanulmányaiban lemaradt gyerekek felzárkóztatását is.

 

A napközik hétfőtől péntekig működnek, 15.00 órától 19.00 óráig, ahol első osztálytól nyolc osztályig minden korcsoporttal foglalkozunk egy-két nevelő vagy pedagógus segítségével.

 

Minden délután ugyanitt uzsonnát (tej, kenyér, margarin, lekvár, édesség, fél euro/gyerek értékben) kapnak a gyerekek és próbáljuk a mindennapi lelki, szellemi, fizikai, erkölcsi, higiéniai gondjaikat is urusolni. Az iskolaév utolsó heteiben az iskola-pedagógusok véleményét megkérdezve és a saját tapasztalataink alapján megerősítést nyertünk abban, hogy szükségesek ezek a délutáni felzárkoztató tanítások mivel sokuk tanulmányi előmenetele jelentősen javult.

 

A napközik öt helységben működtek az elmúlt tanévben: Nyárádszeredában, Vármezőn, Sóváradon, Kibéden és Illyésmezőben. Ezt a hálózatot Isten segítségével szeretnénk tovább bővíteni a jövőben Szováta és környékén, a Nyárádmenti-, a Küküllőmenti falvakban, a Gyergyói medencében és a Csíki medencében.

 

Harmadsorban olyan gyerekeket fogadunk be otthonainkba, akiknek szülőfalujukban nincsen továbbtanulási lehetőségük, így mi ingyenes bentlakást biztosítunk szovátai otthonunkban.

 

Utolsósorban olyan gyerekek kerülnek be szovátai gyermekvédelmi központunkba, szociális családokba, akik elvesztették szüleiket és hozzátartozóik nagyon súlyos egészségi, szociális, anyagi gondokkal küszködnek. Az évek során, kitartó türelemmel, szeretettel csodálatosan kibontakoznak, fejlődnek gyerekeink. Az a kislány, aki előző tanévben a vonaton tökmagot árulva tartotta el dédnagymamáját, és hébe-hóba járhatott csak az iskolába, ebben a tanévben a harmadik osztály egyik éltanulója lett. Egy kisfiú került a közösségünkbe, aki nem tudta kinyitani jobb kezét, mert kiskorában leforrázta magát, plasztikai műtét segítségével kis kezét most használni tudja és gyönyörű betűket rajzol. Tanév végén boldogan hozták ragyogó szemekkel a jeles bizonytványokat. A dongalábbal született kislány már bicegés nélkül a karjainkba szalad bicegés nélkül sz oropéd cipőnek köszönhetően, alig lástszanak a műtét nyomai. Most öt éves kislányunk szavalóverseny trófeájával örvendeztette meg szíveinket. Minden gyerek egy tünemény, egy csoda, ajándék Teremtő Atyánktól.

 

Szeretettel várjuk azokat a munkatársakat akik szeretnének csatlakozni a „Szent  Jószef” Otthon  tevékenységéhez, nevelőként, szakácsként, pedagógusként, önkéntesként, hogy a  nyár folyamán július 11 és 24 között, amikor a dévai munkatársak és Csaba testvér vezetésével missziós zarándoklatot szervezünk, jöjjenek el, hogy együtt megtapasztalhassuk e csodálatos munka varázsát, Isten végtelen gondoskodó szeretetét, irgalmát.

 

 A Nyárádmenti, Küküllőmenti, Szárhegy-környéki helységekben fedeznénk fel közösen egymást és Istent a legkisebbekben.

Szeretettel, Marika és Réka
Tel: 0744 929579