Imádkozzunk, hogy minden szülő, aki fiának vagy lányának elvesztését gyászolja, találjon támogatást a közösségében, és a vigasztalás Lelke adjon békét a szívébe.
Az igaznak, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. "Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj, és a bűntelen élet, mint a magas kor.
Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg.
Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottaira, és oltalom a szentjeire." (Bölcsesség Könyve 4)
Böjte Csaba testvér Erdőkürtön járt, november 5-én, Szent Imre napján. Sokan vettünk részt az általa a kürti templomban bemutatott szentmisén és a kultúrházban megtartott előadásán is. Az estet egy finom vacsorával és kellemes beszélgetéssel zártuk. Isten segítse őt továbbra is szolgálatában!
Missziós utakra újabban a nagyranőtt gyermekeimmel megyek. Jó ugyanabban a csapatban játszani azokkal, akik annak idején a nyakamban lovagoltak. Tiszta szívből örvendek, amikor egyik másik fiam, lányom bölcsen megszólal, vagy a kérdésekre frappáns választ ad és a beszéde végén felhangzik a taps.
Szívből remélem, hogy mind több hajdani gyermekünk fog megkeresni és munkát vállalni a Szent Ferenc Alapítvány házaiban. A gyermekvédelmen kivül még nagyon sok elvégzendő munka vár ránk addig, amíg közös szülőföldünk, e gyönyörű Kárpát-Medence Isten akarata szerinti Tündérkerté vál!
Megjelent SZÉKELY JÁNOS: AZ ÖTÖDIK EVANGÉLIUM című rendhagyó szentföldi útikönyve.
Hegedűs Valér zongoraművész nyitotta meg az estet ma a Párbeszéd Házában. Budai László a kiadó nevében mondott köszönetet a könyv létrejöttében közreműködőknek. A szerző Székely János püspök személyes hangon szólt a Szentföldön töltött éveiről. Majd Böjte Csaba testvér és L. Simon László, Gianone Péter, az est házigazdájának kérdései alapján ismertették a most megjelent kötetet. A Libri könyvesboltokban és ugyancsak ott online is kapható a könyv!
A kétségbeesett keresztény nem keresztény! Öseink az oroszlánok szájában is tudtak énekelni, mert élt bennük a remény: Isten szeret és nekem ezen a földön több nem kell!!