Kicsik - nagyok együtt örvendenek az ajándéknak!! A kolozsvári lányaink nevében is, de a többi gyermekünk nevében is hálás szeretettel köszönöm a 2017-es Mikulások jóságát, a közel 20 tonna ajándékot, melyet nem csak nagylelkűen nekünk adtak, hanem ők maguk szét is osztottak a házaink között!!
Szeretettel,
Csaba t.
Szeretettel küldünk Önnek néhány képet a Mikulás várásunkról. Köszönünk szépen mindent amit a kedves támogatóktól kaptunk, kapunk. Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk és együtt ünnepelhetünk.
Szeretettel,
A Szent Klára Kollégium lakói
Gondolataim most Jeruzsálemre irányulnak. Nem tudom elhallgatni, hogy nagyon nyugtalanít a helyzet, amely az utóbbi napokban ott kialakult, és sürgető felhívást fogalmazok meg annak érdekében, hogy mindenki tartsa tiszteletben a város status quóját, az ENSZ erre vonatkozó határozatainak megfelelően.
Jeruzsálem egyedülálló város, szent a zsidók, a keresztények és a muszlimok szemében, tisztelik benne az említett vallások szent helyeit, és különleges hivatása van a béke szempontjából.
Kérem az Urat, hogy sikerüljön megőrizni és megerősíteni ezt az identitást a Szentföld, a Közel-Kelet és az egész világ javára, valamint hogy a bölcsesség és okosság érvényesüljön annak elkerülése érdekében, hogy újabb feszültségforrások keletkezzenek az amúgy is már számos és kegyetlen konfliktussal feldúlt világban.