Hálával teli szívvel mondunk köszönetet

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_601828866_897945382583132_7715501856373251439_n.jpgHálával teli szívvel mondunk köszönetet A torockói „Fogd meg Te is a malac farkát” jótékonysági eseménynek köszönhetően 10.500 lej adomány gyűlt össze.

A Kiss Szent Teréz Alapítvány, valamint a gyerekek nevében szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki hitt ebben az ügyben, és bármilyen formában hozzájárult a megvalósulásához. Minden részvétel, minden támogatás egy-egy lépés volt afelé, hogy a gyerekek biztonságot, törődést és reményt kapjanak.
Ez az adomány nem csupán egy összeg – hanem annak a bizonyítéka, hogy az összefogás, az odafigyelés és az emberség valóban képes változást hozni. A gyerekek mosolya a legszebb visszajelzés számunkra.
Köszönjük a résztvevők nyitott szívét, és mindazokat, akik mellettünk álltak.
Both Ádám, Balázs Botond, Pohl Levente, Kőműves Béla, Kilin Róbert, Kerekes Bálint, Kasza Csaba, Szatmári Levente, Szatmári Ibolya, Szöcs Csaba, Barta Levente, Nagy Csaba, Ilyés Levente, Fancsali Ligia
Jó tudni, hogy nincsenek egyedül.
Hálával és szeretettel,
Kiss Szent Teréz Gyermekotthon és a gyerekek