Dominó!! A Rákóczi úton, a templom melletti Immaculata szobor elé letérdelt egy ember imádkozni. Ezt látva, elöntött a hála és a boldogság érzése, hogy vannak még ilyen emberek, akik csak úgy jöttében, letérdelnek Szűz Mária előtt és elmondanak egy imát. Kiszálltam az autóból, és mellé térdeltem. Kértem a Jóisten áldását erre az emberre. Egy perc sem telt bele és máris ott térdelt mellettem egy fiatal lány is. Adja a Jó Isten, hogy ilyen dominók tudjunk lenni. Hogy a mindennapi életben, egy perc imádsággal, odafigyeléssel ilyen láncot tudjunk elindítani embertársaink szívében, mint ez az idős bácsi.
Két hajdani gyermekünk, Izabella és Sándor, aranyos gyermekeikkel, akikre nem csak ők, de még én is büszke vagyok!! Isten áldását kérem a Péntek család aprajára és nagyjára, hogy erőben, egészségben legszebb álmaikat is valóra tudják váltani!!
Az imádság nem adó , amit Istennek le kell perkálni , hanem inkább olyan , mint a férj és feleség közti élő kapcsolat, együtt dolgoznak , nevelik a gyerekeket , ha elakadnak , egymástól kérnek tanácsot.
Isten aki szeret , s kinek gyermeke vagy , vezet , veled van !
A szeretet parancsán belül nekem mint ferencesnek van egy kis iránytűm : én azt csinálom ingyen amit más pénzért sem . Én azokat szeretem ingyen , akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek , tanítanak , szolgálnak , én azok körül nem lihegek . Mondhatni én nem szeretem a konkurenciát . Én a legkisebbeknek szeretné alázatos kisebb testvére lenni.
A molnár lisztes lesz , a kéményseprő pedig kormos -olyanná válok , mint az , akinek a társaságában töltöm az időmet . Ha Istenre figyelek, ha a lábához űlök , ha az Ő útját járom , akkor a jóságának , szeretetének látható jele fog felragyogni rajtam .
Bármelyik iskolának, oktatási központnak egyetlen célja, a rábízott gyermekeket felkészíteni az életre, megtanítani arra, hogy becsületes munkával, szellemi, lelki, fizikai készségeit felhasználva megéljen a szülőföldjén!! A Szent Ferenc Alapítványnak is ez a célja, a legkisebbeket, az elesett bajban lévő gyermekeket szeretné oktatni, nevelni, szakmai képzéssel felemelni oda, hogy ne koldusként, hanem megbecsült adófizető állampolgárként családot alapítva, gyermeket vállalva, boldogan éljen a szeretteik körében!!