Isten kegyelméből szerencsésen haza értem Dévára!! Komoly hóesés van, de az utakon kint vannak a hóekék, és munkájukat becsületesen végezték Magyarország útjain és itt Erdélyben is!! Imádkozzunk azokért, kik útjainkat e hideg téli napokban is járhatóvá teszik!!
Tisztelettel,
Csaba t.
Az új évvel együtt Déván mi is elkezdtük Erdély védőszentjének, Szent László király tiszteletére szentelt évet! Ma, 2017 január 2-án 17.00 órától barátainkkal, támogatóinkkal együtt szeretnénk Budapesten is elkezdeni 2017 nagy bajnokával, László királlyal a boldogságra vezető parancsolatok évét!! A találkozónk a Szent József templomban lesz, itt Budapesten a Horvát Mihály téren!
100 gyermekünkkel jöttem, nagy szeretettel várunk,
Csaba t.
Kéréseinkhez tegyük hozzá , hogy a Te akaratod legyen meg, és nem az enyém. Bármennyire nyafogok , de ha úgy látod , hogy nem erre van szükségem , akkor tagadd meg tőlem .
Próbatétel nélkül nincs célba érés !
Csaba testvér.
2017. január elsejének első percei a dévai templomban, imádkozva talált bennünket! Ezen a szép napon, Szűz Mária, Isten Anyja Főünnepén azért imádkoztunk, hogy senki se legyen árva se szó szerint, se átvitt értelemben!!
Egyházunk e napi hivatalos könyörgésével köszöntöm drága testvéreimet az új esztendőben,
Csaba t.
Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen.
Nem abban bízom, hogy én keresem Istent , hanem abban, hogy Isten keres engem. A kettő között lényeges különbség van .
Csaba testvér.
- Rőviden
- Találatok: 2133