SZERETETLÁNG FESZTIVÁL

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_Szeretetlang_Fesztival.jpgGyertek a Szeretetláng Fesztiválra, Máriaremetére holnap aug. 30-án, szombaton! Kérjük a Béke Királynőjének, Máriának közbenjárását, hogy a világ Ura teremtsen békét szíveinkben, segítsen, hogy jó testvérekként egymás érdekeit szem előtt tartva, őszinte párbeszéddel keressük azt a kompromisszumos megoldást,mely mindenkinek jó, elfogadható.

Csaba t.
Részletek:
IDŐPONT: 2014. AUGUSZTUS 30., 9-18 ÓRÁIG
HELYSZÍN: MÁRIAREMETEI KEGYTEMPLOM PARKJA, 1029 BUDAPEST, TEMPLOMKERT UTCA 1.
„Felmentem a Máriaremetei Kegytemplomba, mert azt hallottam, hogy Szentségimádásra toboroznak híveket.
Itt, a Szűzanya kegyhelyén könnyű volt elmerülni az Ő Szeretetlángjában.”
(Erzsébet asszony szavai – Szeretetláng Lelki Napló)
KÖZPONTI PROGRAMOK A SZABADTÉRI OLTÁRNÁL
9.00-10.30- Gyülekezés, köszöntés, majd közös Rózsafüzér
A tizedek között Kemenes Gábor atya elmélkedéseivel.
10.30-11.40- Guido Martirani atya (Ausztria): A Szeretetláng mint a gonosz elleni küzdelem eszköze
Martirani atya a Christoph Schönborn, bécsi bíboros-érsek által létrehozott csoport keretén belül, püspöki megbízatás alapján folytat ördögűző tevékenységet, melynek során erőteljesen megtapasztalta a Szeretetláng kegyelmi hatását… (Az előadást fordítja: Szöllősi Ildikó)
12.00-12.20- Az Úrangyala elimádkozása, majd hazánk felajánlása Szűz Máriának
Az országfelajánlást Esterházy László atya végzi azzal az imával, amellyel őse, Esterházy Pál nádor ajánlotta hazánkat Mária oltalmába a törökök kiűzése után.
12.20-13.30- EBÉDSZÜNET
A jenlévőket zsíros kenyérrel kínáljuk. Kérjük a Szeretetláng-imacsoportok tagjait, hogy akinek lehetősége van rá, hozzon magával egy tál süteményt, pogácsát…
13.30-13.50- A családi akadályverseny eredményhirdetése
A park területén a délelőtt folyamán újszövetségi eseményekre épülő ügyességi akadályverseny zajlik 3-6 fős csoportok, családok részére.
14.00-15.00- Sillye Jenő: Anyánk, Mária
Zenés tanúságtétel a családban megélt és megélhető Mária-tiszteletről.
15.00-15.50- Böjte Csaba testvér előadása
Követhető-e korunkban a Szent Család példája? Hogyan segíthet bennünket Szűz Mária és a Mária-tisztelet a családi élet evangélium-hű alakításában?
16.00-16.55- Zenés Szentségimádás
Erzsébet asszony imáival és a Szeretetláng Mozgalom dalaival, a Signum együttes zenészeinek közreműködésével.
17.00-18.00- Szentmise

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

…arra gondoltam, jó lenne találkozni egy boldog emberrel. Akármerre keresgéltem, azt láttam, hogy igazából csak azok az emberek kiegyensúlyozottak, akik Istent keresik, az Ő közelében élnek. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 8. szombat, László napja van. Holnap Emőd napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Gyerekkoromban...

Gyerekkoromban a kedves húgommal gyakran összeszólalkoztunk, még össze is verekedtünk.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube