Böjte Csaba ferences Amerikában

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_newyorkcity.jpgNew York City, Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény hívószóra!

 

 

Szerdán este Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, Böjte Csaba látogatását tette New Yorkban, keresve a találkozás lehetőségét az ott élö magyarsággal. Az amerikai körút Fonix Arizónában indult, Los Angelesben folytatódott, majd Atlanta Alabama, Boston MA, Cleveland OH, Wallingford CT, New York NY és Washington DCn kersztül végül Floridában ér majd véget.
A főkonzulátuson épp Bartók születésnapjára emlékeztek, a zeneszerző nevéről elnevezni kívánt terem névadó-ünnepségén. Nagyon fontos az elő kapcsolat a diaszpórában élő magyarság és a Kárpát-medence magyarsága között, ez kívánja szolgálni a Kumin Ferenc főkonzul kezdeményezése is.
Csaba testvért elkísérte útjára Csák János volt angliai nagykövet, aki az alapítványnak kurátoraként szólalt fel a rendezvényen: – Az alapítványban mi nem csak emberkén tekintünk minden gondozottra, de az iskola vége után is tart a kapcsolatunk, mint inkább egy családban, ők a mi saját gyermekeink!
Egy kisebb Mária-szoborral kezében érkezett az atya, és mint mondotta ezt tudta idáig elcipelni nekünk, de mindenkit szeretettel vár otthon, az eredeti szobor rendeltetési helyén. „Az egyik legfontosabb dolog, hogy az elmúlt 25 évben senkit nem öltek meg, nem vertek meg hitéért, világnézetéért, nemzeti identitásáért Erdélyben és a Kárpát-medencében. Nem olyan rossz a helyzet! Nagyon sokat javult! Nagyon sok lehetőség van, amit szeretném meglássanak az itt élők" – mondja a szerzetes, aki fel kívánja rázni az itt élő magyarságot!
Az ünnepi találkozó után a Magyar Házban 60-nál is több fiatal várta az esti látogatót, aki beszédében azt emelte ki, hogy a mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény hívó szava. Az érdeklődők egy kifejezetten jó hangulatú előadást hallhattak. Csaba testvér a gyermekvállalás fontosságáról és az abból áradó kiapadhatatlan öröm forrásáról is beszélt. Szép, reménytejes történetekkel fűszerezve a nagyböjti előadás hallgatóinak figyelmét. Több esetben nem lehetett tudni, hogy egy Broadway-kabaréban vagyunk-e, vagy egy különösen humoros hitgyakorlaton, olyan kacagásokkal volt fűszerezve a mélységében is teljes együttlét!
Dr. Madarassy Ágnes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kurátora a találkozó végén elmondta: személyes köszönetnyilvánításra érkeztek az amerikai magyarsághoz, egy kiválóan sikerült 10 évvel ezelőtti adománygyűjtő körút kapcsán, amiből aztán Tusnádfürdőn sikerült megvásárolni és felújítani egy régi szállodát, ahol ma 100 gyerek elhelyezését biztosítják.
Rózsa Ákos
NYC-MAG