Böjte Csaba árvái kapják a Duna Tv cipősdobozába került ajándékokat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_9601880_nagy.jpgIdén is felszállt a cipősdoboz-járat ajándékokkal a fedélzetén. A Duna Televízió által gyűjtött dobozokat Böjte Csaba dévai árvái kapják meg.

 

 

 

A Budapesten vendégeskedő dévai gyerekek izgatottan várják a felszállást. Életükben először repülnek, és néhányan közülük első ízben jártak a magyar fővárosban. Sok szép élménnyel távoznak.
„Hát nekem a világítás tetszett a legjobban, ki van díszítve, ki van világítva Budapest” – mondta egyikőjük.
A gyermekek nem szálltak fel üres kézzel. Mindenkinek jutott bőséges ajándék. 2500 csomagot vittek Dévára, Böjte Csaba árváinak.
„A Duna Tévének egy hatalmas nagy felajánlása lehetővé tette azt, hogy egy óriási cipősdobozba gyűjtsük a Nyugati téren a cipősdobozokat. Ezek onnan valók, az elmúlt napokban napi 200-300 ajándék érkezik ebbe a Duna Tévés dobozba” – hangoztatta Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
Az óriásdoboz-konténer hétfőig, azaz 20-ig tart nyitva, hogy karácsonyig még időben eljusson mindenhová egy-egy cipősdoboznyi szeretet.
Papp Klára, Horváth Géza, Balogh Edit
Duna Tv