Böjte Csaba átvette az Európai Polgár Díjat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_5886260_nagy.jpgKedden Brüsszelben vette át Böjte Csaba ferences testvér az Európai Polgár Díjat. Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívására Csaba testvért közel húsz munkatársa, a napközi és bentlakásos otthonok vezetői is elkísérték a díjátadóra, hiszen a díj odaítélése az ő munkájuk elismerését is jelenti.

Az Európai Polgár Díj másodízben történő odaítéléséről az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek vezette bizottság döntött idén áprilisban. Böjte Csabát Gál Kinga néppárti politikus jelölte a díjra, melynek átadására a mai napon a Fidesz Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának ülésén került sor, ahol mindketten ünnepi beszédet mondtak.
A Gál Kinga meghívására érkezett csoport, Böjte Csaba vezetésével hétfőn este nagy érdeklődést kiváltó beszélgetést tartott a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben. Böjte Csaba személyisége, szavaiból áradó derű iránytűként szolgál a válaszokat és iránymutatást kereső magyarok számára szerte a világban, ahogyan ez történt tegnap este Brüsszelben is.
Böjte Csaba 1992 óta végzett tevékenysége, azaz a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozása, fejlesztése, és ezáltal a mára már 62 helyszínen, közel 2200 gyermek számára nyújtott segítség európai értéket hordoz magában és európai figyelmet érdemel. Az Európai Polgár Díj odaítélése ennek a felbecsülhetetlenül fontos munkának az elismerése. Csaba testvér munkája az európai szellemiséget hordozza magában, hiszen hozzájárul a kölcsönös megértés és az integráció elősegítéséhez nem csak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is. Böjte Csaba európai példakép, munkássága pedig mintául szolgál egész Európa számára – írja Gál Kinga sajtóközleményében.
MTI

 

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Minden kis patak előbb-utóbb beleömlik a tengerbe, különben elmocsarasodik, megposhad a vize. Számomra Isten az óceán, amely felé az én kis csermelyem igyekszik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 4. kedd, Domonkos és Dominika napja van. Holnap Krisztina napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ragaszkodás

Az ószövetségből is ki tudnánk ollózni olyan prófétai szavakat, hogy a legelvetemültebb antiszemita nem mond olyanokat.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube