Újra Bécsbe hivták Böjte Csabát

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_becs12.jpgA Dévai Szent Ferenc Alapítvány helyzetét mutatja be és istentiszteletet tart a hét végén Bécsben Böjte Csaba ferences szerzetes, erdélyi árvaházak alapítója.

Böjte Csaba a Keresztény Magyar Értelmiségi Mozgalom (KMÉM) és a Bécsi Katolikus Magyar Egyházközség meghívására látogat Bécsbe.
A KMÉM minden évben meghívja Böjte Csabát, aki tájékoztatót tart az alapítvány helyzetéről. A szombat esti program keretében átadják azt a pénzadományt is, amely a bécsi Lakos Alapítványnál gyűlt össze az árvák javára – mondta el Szemerédy Tibor, a Lakos Alapítvány titkára az MTI-nek. Vasárnap a rendszeres bécsi magyar misén, a Német Lovagrend Templomában Böjte Csaba mond szentbeszédet.
A Lakos Alapítvány mintegy tíz éve áll kapcsolatban a Dévai Alapítvánnyal. Adományokat gyűjtenek az árvaházak számára, de emellett adományozók négy gyermek felett „gyámságot” is vállaltak, az ő ellátásukat személyre szólóan támogatják. A bécsi alapítvány képviselői rendszerint évente ellátogatnak az árvaházakba, a gyerekeknek pedig ausztriai látogatásokat és programokat szerveznek. Évről évre növekvő összeg gyűlik össze a bécsi magyarság köréből az árvák számára, most több mint tízezer eurót adnak át – mondta el Szemerédy Tibor.
A Lakos Alapítványt volt ausztriai magyar egyetemisták, Lakos Endre katolikus lelkész volt diákjai hívták életre 1999-ben. „Egykor mi kaptunk támogatást, ma már megtehetjük, hogy mi támogassunk másokat” – fogalmazott Szemerédy Tibor. Az alapítvány kárpátaljai magyar diákok magyarországi tanulmányainak támogatásával kezdte meg a tevékenységét. A Dévai Alapítvány segítése mellett jelenleg is működtetnek egy kárpátaljai ösztöndíjprogramot. Ebben a félévben 15 diák tanulmányait finanszírozzák.
MTI

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Minden kis patak előbb-utóbb beleömlik a tengerbe, különben elmocsarasodik, megposhad a vize. Számomra Isten az óceán, amely felé az én kis csermelyem igyekszik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. augusztus 4. kedd, Domonkos és Dominika napja van. Holnap Krisztina napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ragaszkodás

Az ószövetségből is ki tudnánk ollózni olyan prófétai szavakat, hogy a legelvetemültebb antiszemita nem mond olyanokat.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube