Magyarok kenyere: 77 tonna búzát gyűjtöttek össze

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_kenyer3.jpgIsten fizesse!! Szeretettel készülök Pécsre!

Cs.t.

Kálmándy Ferenc: A megyei igazgatóságok közreműködésével a tavalyi mennyiség több mint háromszorosa gyűlt össze - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Mint írják, a megyénként kijelölt 2-3 átvevőpontra több száz termelő és vállalkozás szállított be adományt. A legtöbb búzát Békés, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Baranya és Nógrád megyében ajánlották fel a gazdálkodók.
Az összeöntés ünnepét augusztus 17-én, a mohácsi Szent Miklós Vízimalomnál tartják, ahol a begyűjtött búzát megőrlik. A lisztből Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, illetve azt az ötezer kis cipót, amelyet jótékony céllal osztanak szét Pécsett augusztus 20-án.
A liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, amely a gyermekotthonok lakói számára készít belőle ételeket.
Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, ötletgazda múlt heti pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a magyarok kenyere jótékonysági akció keretében.
A tervezett 50 tonna búza felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ajánlotta fel az idei magyarok kenyere jótékonysági akcióhoz.
A fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg.
MTI