Gyerekek, fák, könyvek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Rolunk_irak_bartos_csilla_200212.jpgKedves kolléganőnk Csilla azt mondta nekünk, hogy nyugdíjba vonult, de szerintem maszekol! A saját unokáival még többet van gyermekek között, mint míg a váradi otthont vezette!!

Ő tudja! Mi minden képen így is, úgy is nagyon szeretjük és imádkozunk érte is, és mindazokért a kollégákért, kik elmentek tőlünk az évek alatt!! 

Hálás szeretettel, 

Csaba t.
Partiumban, Nagyváradon született, élt, mígnem egy sorsfordító pillanatban, 1992-ben fogta a négy iskolás leányát és Magyarországra, majd Érdre jött újságot írni, könyveket szerkeszteni, környezetet védeni, népművelést gyakorolni, színjátszó kört alapítani – tenni azért a közösségért, ami befogadta.
Húsz év után ismét visszatért szülővárosába, hogy Böjte Csaba alapítványának nagyváradi gyermekotthonát vezesse. Bartos Csilla Kornélia ma büszke és boldog, nyolcunokás nagymama, aki újra érdi otthonában éli békés mindennapjait. Évekig kollégák voltunk, így tegeződve beszélgettünk.
-Közel három évtizede ismerlek, de nem tudtam, hogy örökbe fogadtak. Hogyan történt?
-A szülőanyám a kórházban „felejtett”, árvaházba kerültem, majd másfél éves koromban örökbe fogadtak. Számomra ők az édes szüleim. Az Édesapám és az Édesanyám – sosem tudtam volna másként szólítani őket, még gondolatban sem. Szeretetben, kényeztetésben neveltek, mindent megkaptam, ami erejükből tellett, talán azon felül is. Nekik nem lehetett gyermekük, s hosszas vívódás után, 46 éves korukban döntöttek az örökbefogadás mellett. Abban az időben nem volt ez olyan természetes jelenség, kicsit tabuként is kezelték, nem szívesen beszéltek róla.
-Már kicsi gyermekkorodban újságíró szerettél volna lenni, de hosszú út vezetett odáig, hogy valóra váljon az álmod. Mi motivált erre a pályára?
-Volt egy keresztapám, aki agyvérzés következtében megbénult és hét évig ágyhoz, illetve fotelhez volt kötve, így bőven volt ideje velem foglalkozni. Amit magyar történelemből, irodalomból magamba szívhattam, mind tőle tanultam. Kívülről kellett fújnom a Nemzeti dalt, a Himnuszt. Rengeteg értékes könyvet adott a kezembe, köztük indexen lévő – betiltott – író, költő műveihez is hozzáférhettem, amelyeket az akkori román rezsim nem engedett forgalmazni. Izgalmas olvasmányok voltak ezek, és az is tetszett, hogy Keresztapa nem csak olvasott ember volt, de ő maga is írogatott. Az érdeklődésemre tekintettel, hetedikes koromtól egy nagyváradi újságírónő kezdett el velem foglalkozni. A szomszédságunkban lakott, tőle tanultam sok mindent, hisz egész Romániában nem volt magyar nyelvű újságíró iskola. Nem beszélve arról, hogy annak, aki újságíróként szeretett volna elhelyezkedni, előbb be kellett lépnie a kommunista pártba. Sem akkor, sem később soha, egyetlen pártnak sem kívántam tagja lenni, így esélyem sem volt a bukaresti – magunk között csak „GyuriPistának” becézett – román nyelvű egyetemre bejutni, ahol újságírást is oktattak – románul. Dolgoztam konzervgyárban, varrónő is voltam, meg cipőgyárban bérelszámoló és csak 1990-ben, a rendszerváltó fordulattal – amikor nagy forradalmi hévvel elfoglaltuk a szerkesztőséget – kezdődhetett el az újságírói pályafutásom. A Bihari Napló után az Erdélyi Naplóhoz kerültem, amely napilapként indult, aztán hetilap lett, de fénykorában 65 ezres példányszámban jelent meg.
-1992-ben már Magyarországon folytattad. Fogtad a négy iskolás lányodat és nekivágtál az ismeretlennek. Itt hogyan sikerült újságíróként elhelyezkedned?
-Szerencsém volt, hogy azokra az évekre még jellemző volt, ami ma biztosan nem így történne! Családfenntartóként nyilván az volt az első feladatom, hogy munkát keressek. Halvány fogalmam sem volt arról, melyik újság, milyen párthoz köthető. Megvettem az összes napi- és hetilapot és amelyik a legjobban tetszett, felkerestem a szerkesztőségét. A Magyar Hírlapra esett a választásom. Németh Péter volt akkor a főszerkesztője. Akkoriban nem kellett előre bejelentkezni, időpontot kérni, egyszerűen bementem a titkárságra, közöltem mi járatban vagyok, s már mutatták is, melyik ajtón kopogjak be. Elmondtam, ki vagyok, honnan érkeztem, hogy négy gyermekem van, és itt szeretnék dolgozni. Jót beszélgettünk és végül a főszerkesztő megkérdezte: Akkor holnap hányra jön? – Hányra kell? – kérdeztem meglepetten – Tízre várjuk! – Így kezdődött, de sajnos másfél hónap után kiderült, hogy nem tud státusba felvenni, nekem viszont létkérdés volt, hiszen román állampolgárként letelepedési engedélyre volt szükségem a maradáshoz. Ahhoz pedig, hogy azt megkapjam, munkaviszonyt kellett igazolnom. Sebaj – mondta – felhívom Franka Tibort. Ő az Esti Hírlapot vezette, jobboldali pártállású volt, míg Németh Péter köztudottan baloldali, mégis úgy hívta fel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy tőle kérjen szívességet. Itt van egy nagyváradi hölgy, négy gyermekkel, nagy szüksége van munkaviszonyra. Nem tudnád őt elhelyezni a lapnál? – Küldd csak hozzám, megoldjuk! – hangzott a válasz. És másnaptól dolgoztam…
-Hogy kerültél a fővárosból Érdre, ahol végül igazi otthonra leltél a gyermekeiddel?
-Csepelen laktunk albérletben, amikor már a Pest Megyei Hírlapnál dolgoztam. Mindenki egy-egy régió eseményeit kísérte figyelemmel. Érd akkoriban egy kollégáé volt, aki épp megbetegedett, így a főszerkesztő engem küldött ki, hogy egy eseményről tudósítsak. Harmat Béla polgármesternek tetszett, amit írtam, ezért megkérte a lap főszerkesztőjét, hogy Érdre inkább engem küldjön. Később a polgármester arra is felkért, hogy szakmailag segítsem az Érdi Újság készítését, majd pár évig a szerkesztésével is megbízott. Közben volt más munkahelyem is, hiszen egyedülálló anyaként tartottam el a családomat. Előfordult, hogy három állásom is volt egyszerre. Később egy kiadói betéti társaságot alapítottam, ezen belül könyveket szerkesztettem, kiadványokat lektoráltam, sőt saját újságot is írtam, szerkesztettem. Néhány év után azonban modernizálódott a könyvipar, egyre nehezebb helyzetbe kerültek a kis kiadók, nem volt gazdaságos működtetni, így feladtuk a tevékenységet.
-Közben a Környezetvédő Egyesületet is vezetted. Mikor kapcsolódtál be a munkájukba?
-Glavati István alapította, aki a Városvédő Egyesületet is létrehozta. Alapítótagja voltam, és 2004-ben vettem át a vezetését. Egyet tudtunk: rengeteg a tenni való a városban, kezdve a Fundoklia és a Duna-part kitakarításától a Beliczay-sziget tanösvényéig. Amikor belevágtunk, nem csak a tagság volt kevés, de anyagi forrásunk és eszközünk sem volt ahhoz, hogy megoldjuk az akkor még lehetetlennek tűnő feladatokat. Kezdtük azzal, hogy hétvégeken meghirdettük a Fundokliában, vagy a Duna-parton a szemétszedést. Kezdetben előfordult, hogy csak hárman voltunk, de a rekord 265 önkéntes volt, igaz ez már a finisben történt, amikor nagyon rászerveztem a kampányra. Minden érdi iskolába, nyugdíjas klubba, pártképviseletbe, intézménybe személyesen mentem el, hogy meggyőzzem őket, szükségünk van az önkéntes segítségre. Ugyanakkor a pályázat megvalósításának utolsó szakaszában rengeteg segítséget kaptunk például a tűzoltóktól, speciális mentősöktől, akik csörlővel húzták fel a Fundokliába kidobott óriási, traktor- meg kamion gumikat. Én meg minden szemétszedéssel telt hétvégét a rendőrségen végeztem – no, nem azért, mert bevittek –, hanem, hogy leadjam az összegyűjtött autókulcsokat, bankkártyákat, iratokat, és egyéb, a szemét között fellelt, vélhetően lopott holmit. Rengeteget segített Pató Simon, a városi hulladékszállító vállalat igazgatója, aki akkor is küldött teherautót a szemét elszállítására, amikor nem tudtunk érte fizetni. Iszonyú mennyiségű szemetet gyűjtöttünk be a természetvédelmet élvező területen. Az utolsó ilyen akciónkon 465 köbmétert gyűjtöttünk össze, ám ebbe nem kerültek be a gumiabroncsok, amelyeket egy olyan cég szállított el, amely aszfaltút építéséhez hasznosította azokat.
-Sok segítséget kaptál, rengeteg önkéntes vett részt a munkában, ám mindezt meg kellett szervezni, levezényelni, ami nem kevés erőfeszítést követelt a részedről.
-Büszke is vagyok rá, bár nem ezt tekintem a fő művemnek, hiszen, ha rangsorolnom kellene, az életem fő műve a négy lányom, meg a nyolc unoka, akikre méltán büszke lehetek! Aztán itt van ez az öt könyv, amelyeket magam szerkesztettem, vagy írtam, köztük a Környezetvédő Egyesület égisze alatt megjelent három kis kötet, valamint a néhai Gyurkó János tanulmányait összefoglaló két szép, képekkel teli könyv. Ezek, amik megmaradnak, kézzel foghatóak. A Szászrégen és környéke című könyvet ma is sokan keresik. A Fundoklia, a Duna-part rendbe tételére is büszke vagyok. Mindent összevetve elégedett lehetek, hiszen egy kínai mondás szerint: Ha szültél egy fiút, elültettél egy fát és létrehoztál egy könyvet – nem éltél hiába. Ha úgy vesszük, ennek többszörösen is eleget tettem, bár lányaim vannak, de az unokáim közül három fiú!
-Mesélj a Szepes Gyula Művelődési Központban eltöltött évekről, amelyek szintén mozgalmasak voltak. Miként emlékszel erre az időszakra?
-Úgy tűnik, az életemben hétévenként történtek a fordulatok, az érdi művelődési házban is ennyi ideig dolgoztam. Nagyon szerettem, élveztem azt az időszakot. Közel 25 kör, klub működését segítettem. Emlékezetes volt számomra, amikor a bukovinai székelyeknek megszerveztem, hogy eljussanak a szülőföldjükre. Megható volt számomra, mennyire megilletődtek azok az idős asszonyok, akik pici gyermekkorukban elkerültek onnan, vagy talán még meg sem születtek, amikor a szüleik elhagyni kényszerültek az otthonukat és soha nem jártak Bukovinába. A temetőkben együtt kerestük, kutattuk, hogy a fejfákra írt nevek között, rábukkannunk-e felmenőik sírjaira.
-Előtted is voltak próbálkozások egy ifjúsági színjátszókör megalakítására, de csak neked sikerült. Hogy csináltad?
-Nagyon szerettem volna, ha Érden is lenne, hiszen magamról tudtam, hogy iskolás koromban milyen szívesen jártam amatőr színjátszó csoportba. Profi színművészt választottam vezetőjüknek, aki fiatal és ambiciózus volt, jöttek is a fiatalok. Bár változó volt az érdeklődés, de minden évben tartottunk válogatást és négy-öt, nagy sikerű bemutatót hoztunk össze évente. A színjátszás és a szereplés élményén túl, az is figyelemre méltó eredmény, hogy a fiatalok körében két házasság született, és egyik tagunk, Ostorházy Bernadett hivatásos színművész lett, Németh Ági meg drámapedagógusként dolgozik. Egészen biztos, hogy mindegyikükből színházszerető, színházba járó ember lett. Nagyszerű közösségi élményt jelentettek számukra a próbák, a fellépések ezt csak fokozni tudták. A ma oly sikeres irodalmi kör is annak köszönhető, hogy sikerült meggyőznöm Daróci Mártát – aki a lányaim magyar tanára volt –, vállalja el a vezetését. Jó választás volt, nem kell részleteznem, milyen sikeresen működik azóta a klub, de említhetném a fotószakkör felélesztését, Körmendy Zizi vezetésével, akik szintén kiváló eredményekkel dicsekedhetnek.
-Aztán megint jött egy újabb mérföldkő az életedben, amikor a szülővárosodban elszegődtél Böjte Csaba gyermekotthonába házvezetőnek. Mi vitt erre a döntésre?
-Nem egy hirtelen döntés, hanem hosszas megfontolás eredménye volt, ami azzal indult, hogy már korábban is támogatója és időszakos önkéntese voltam Böjte Csaba alapítványának, ami talán annak volt köszönhető, hogy 2003-ban részt vettem egy olaszországi túrán, amelyen Szent Ferenc útját jártuk végig. Evangélikus vagyok, de Szent Ferenc élete, írásai midig megérintettek, minden fellelhető könyvet elolvastam és megnéztem a róla készült filmeket. Nem tudom, sorsszerű-e, de Böjte Csaba nevével és szolgálatával akkor találkoztam először, amikor visszatértem erről az olaszországi útról. Felvettem vele a kapcsolatot, gyűjtéseket szerveztem az alapítványa részére, időnként én is mentem, de vittem is önkéntes segítő csoportokat Dévára, Szovátára a gyermekotthonaiba. 2012-ben meghívott Csíksomlyóra egy kertépítő lelki gyakorlatra. Akkor úgy mellékesen megkérdezte tőlem, nem lenne-e kedvem visszaköltözni a szülővárosomba, Nagyváradra? – Visszaköltözni? Most, hogy a házam, a gyermekeim, az unokáim, a munkahelyem, az egyesületem, a barátaim mind Érdhez kötnek? – ez volt az első reakcióm. Sebaj, kapok házat, munkahelyet is, lesznek gyerekeim is, barátaim, meg segítőim is – folytatta Csaba testvér. Mint kiderült, az alapítvány nagyváradi gyermekotthonának vezetését szándékozta rám bízni. Meglepetésként ért, vívódtam is magammal, beszéltem a gyermekeimmel és – bár volt, aki hetekig nem állt velem szóba emiatt – úgy döntöttem elfogadom Böjte Csaba ajánlatát. Elvarrtam itthon a szálakat, felmondtam a munkahelyemen, az egyesületet az új elnök, Martin Norbert gondjaira, a házamat egyik, épp babát váró lányomra és férjére bíztam, majd visszacuccoltam Nagyváradra.
-Milyen érvek szóltak az igen mellett?
-Úgy éreztem, valamit vissza kell adnom az univerzumnak, a jó Istennek, a szüleim emlékének abból a sok jóból, szép élményből, amit kaptam. Én már megbékéltem azzal az asszonnyal, aki elhagyott, akit évtizedekig gyűlöltem, dühös voltam rá, de látni, megismerni soha sem akartam. Valamiért az Úr 2012-ben Csaba testvért arra indította, hogy rám bízza az orsolyita nővérektől akkor kapott házat, az oda bekéredzkedő gyermekekkel. Bár a szülőanyám indítékait sosem tudtam megérteni, de megtanultam értékelni, hogy nem dobott a kukába, vagy nem tett ki annak az életformának, amit az alapítvány gyermekeinek sorsában láttam.
-Visszanézve, tisztában voltál azzal, mit vállalsz?
-Egyáltalán nem! Négy gyermeket neveltem fel, gyakorlatilag egyedül, de nevelőszülőnek lenni egy olyan házban, ahol tíz egynéhány, különböző korú és más-más családi háttérből érkező, szeretetéhes lány- és fiúgyermek él – össze sem lehet hasonlítani a saját nagycsaládoddal! Nyilvánvaló, hogy ezek a gyermekek lelkileg sérültek, hiszen a szülők elhagyják, elhanyagolják őket, esetleg nincsenek szüleik, ha meg vannak is, nem törődnek a gyermekeikkel. 24 órás készültségben kell lenni minden nap, beletörődni, hogy az éjszaka közepén bekopog, hogy nem tud aludni, fáj a hasa, rosszul van, vagy csak fél, ott szeretne aludni veled, mert hiányzik az anyukája. Leginkább a törődést, odafigyelést, gondoskodást és a szeretetet igénylik. De meg kell szokni azt is, hogy hiába teszed ki a lelked értük, köszönet, hála nincs. A szülők részéről még kevésbé, akik időnként látogatóba jönnek a gyermekeikhez. Ha olykor Csaba testvérnek panaszkodtam emiatt, így vigasztalt: „Ne búsulj, majd harminc-negyven év múlva, ha a mennyek országának erkélyén álldogálva, lenézünk a gyermekeinkre és meghalljuk, „ezt is Csilla nénitől tanultam”, „azt Csaba testvér így tanította”, meglesz a sikerélményünk!”  
-Minden nehézség dacára kitartottál hét évig, majd újra visszatértél Érdre. Maradhattál volna még?
-Hatvanhárom éves vagyok, elfáradtam. Itt vannak nekem az unokák, az otthonom, velük szeretnék foglalkozni és pihenni szeretnék. Az ember leánya hatvan éven felül már hosszú távú terveket nem szövöget. „Elég minden napnak a maga baja.” De ha jönne a jó angyal és lehetne kérni, hát négy gyermekemnek, vejeimnek és – egyelőre – nyolc unokámnak egészséget, boldogságot kérnék. A világnak tisztaságot, rendet, minden embernek fekhelyet és élelmet, Böjte Csaba alapítványának kevés gyermeket. De hát a jó angyal tudja: Isten minden szükséges eszközt a kezünkbe ad, csakis rajtunk múlik, hogyan használjuk őket.
www.erdmost.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A táncban a mozgás az öröm, s nem az, hogy a kötött lépések rendjét szigorúan betartsuk. A ferencességben a jó Isten és a legkisebbek iránti szolgáló szeretet a fontos, és hogy ezt vidám lélekkel tegyük. A többi részletkérdés.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. június 1. hétfő, Tünde napja van. Holnap Kármen és Anita napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Minden vallás...

Minden vallás követői hisznek egy magasabb rendű Lény létezésében, aki teremtette és kormányozza a világot, és hiszik, hogy az élet nem ér véget a halállal, a túlvilági lét a földi élet jutalma vagy büntetése.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube