Adventi készület - Bertalan József írása

Számomra Advent azt jelenti, hogy felkészüljek karácsonyra, szépen viselkedjek, imádkozzak, mint máskor, vagy mindig. Adventkor: A családban úgy ünnepeljük az Adventet, hogy Angyalosdit játszunk. Mi is meggyújtjuk a gyertyákat, mint mások. Nagyon szigorúan és szépen tartjuk be ezeket. Mivel, hogy egy Szent Ferenc alapítványnál vagyunk ezt illik csinálni. Ebben a négy hétben örömmel ünnepeljük a ki Jézus születését. Ebben a négy hétben lemondtam a csúnya beszédről. Mind szeretettel várjuk a kis Jézus születését.

Bertalan József 6-ik osztályos tanuló