Magyarországról jöttem...

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_Deva_csiksomlyo_293.jpgKedves Anna a jó Isten hozott Dévára!
Hálás szeretettel,

Csaba t.

 

 

Egy hirtelen felindulásból kerültem ki Dévára. Magyarországon egy szép kis községből származom Dusnokról. Kamasz fejjel felköltöztem Budapestre szerencsét próbálni. Tíz évet éltem a fővárosban, tanultam, dolgoztam sok helyen, szerettem azt a várost, mégsem éreztem, hogy teljes vagyok. Nem tudtam rájönni mi hiányzik. Nyáron sok szép helyre eljutottam Magyarországon, utazásaim folyamán éppen kereszteztem Böjte Csaba testvér és a Kodály Zoltán kórus Csillagösvény egyik állomását. Ott fogalmazódott meg bennem, miért is ne menjek ki az alapítványhoz dolgozni?
Régebben sokszor felmerült a gondolat, hogy kimenjek önkéntesnek az alapítványhoz pár hónapra, de valami mindig visszahúzott. Úgy gondoltam, nem veszítek semmit. Fiatal vagyok, most tudok még egy évet (vagy akár többet is) a gyermekeknek ajándékozni azzal, hogy jelentkezem nevelőnek. A világ legnehezebb, mégis a legszebb munkahelyét megtaláltam. Egyik napról a másikra hétszeres "anya" lettem. A várandós anyukának 9 hónapja van felkészülni az anyaságra, nekem 9 napom volt rá. Őszintén, szerintem erre nem is lehet felkészülni, egyik napról a másikra 7 gyermek van körülötted akikért "pót anyaként" felelsz. Talpon kell lenned reggel, délben, este, vidámságban, betegségben, tanulásban, nevelésben. Napról napra csiszolódott össze a családom. Két hónap már eltelt, most már érzem az egységet a családomban. Igaz néha vannak nehezebb napok, de gondoljunk csak bele 8 lány van egy rakáson beleértve engem is ;)
Egy „szobrászként” formálnom kell őket, hogy becsületes, életrevaló, értékes felnőttek lépjenek majd be a nagybetűs életbe.  Az agyagot is nyersen formálják, alakítják, majd amikor kiszáradt kiégetik egy kemencében. Ha nem lett jól megmunkálva az agyag az égetés során megrepedezik, vagy darabjaira hull.  A tökéletesen megmunkált agyag, égetés után megtelik élettel, gyönyörű vörös színt kap és díszeleghet egy lakásban vagy a kertben.
Az alapítványnál lévő gyermekek kaptak egy lehetőséget, hogy nekik is megadathasson egy jobb élet, egy kis cipő, egy szelet kenyér, meleg otthon. Nekünk nevelőknek az a feladata, hogy megteremtsük, azt a meleg otthont ahol úgy tud alakulni, tanulni, hogy ne olyan agyag legyen, amely később a darabjaira hull. Legyen benne élet, helyt tudjon állni egy munkahelyen, megbecsüljön embereket. Ékeskedjen a világban.
Ez az a munkahely ahol a kemény munkádnak nem azonnal van eredménye, hanem évekkel később. A sok szeretet miatt lehet végigcsinálni, amivel a gyermekek, ajándékoznak meg a hétköznapokban, de a munkád gyümölcsét később ízlelheted.
Láttam amint egy kollégám, aki már kinevelt egy generációt, büszkén mutatja meg nekem azt a levelet, amelyet egyik kinevelt gyermeke írt neki.  Amikor a sorokat olvastam akkor értettem meg, igen ezért érdemes kitartani. Megköszönte a sok türelmet, a kitartást, hogy hitt benne. Elmesélte, hogy mi történt vele az elmúlt években, a nagyvilágban. Becsületesen dolgozik, megállja a helyét.
Az oldalt is azért hoztam létre, hogy részese lehessen az olvasó a mindennapjainkban. Betekintést nyerhetnek a távolból az alapítvány életébe. Időnként sírunk, annál többet örülünk, hisz mindnyájan egy család vagyunk.
Sok szeretettel:
Hunyadi Anna
„Anna nevelő” néni
http://jottemlattammaradtam.webnode.hu