A Niagara-vízesés…

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_IMG_3047.jpg„Az az igazi méltóság, amely nem csökken mások tiszteletlensége miatt. A Niagara vízesés nagysága sem csökken attól, hogy beleköpsz.“

Anthony de Mello
Kortmann Lívia vagyok, 2003-2006- ig voltam Csaba testvér munkatársa.
Korábban a Szent Margit Gimnázium német-angol szakos tanára voltam. A jó Istennek szerettem volna megköszönni, hogy megsegített az egyetemi éveim alatt, ezért vállaltam, először egy évre, hogy segítek Csaba testvérnek. Egy cikket olvastam tőle a Magyar Nemzetben: “Hol van Nicaragua?” címmel és az üzenete mélyen hatott rám. Azután egy történetet hallottam tőle, egy kis kóbor cicáról, akit befogadnak és arról, hogy milyen jó dolog, milyen felemelő dolog jó tenni.
Azt gondoltam, ennek az embernek segítek, amiben csak tudok, megyek a konyhára vagy takarítani, amit csak kell. Mikor Dévára mentem, kiderült, hogy kellek tanárnak is, később a nemzetközi kapcsolatok intézésében segítettem az irodán. Itt ismerkedtem meg férjemmel, Stefannal is, aki német és az unnai Caritassal segített az alapítványnak. Édesapja egyszer egy filmet látott a román árvaházak rettenetes állapotáról. Először állami árvaházat segített, és egyszer egy ismerőse elvitte Dévára. Persze ég és föld volt a különbség... A gyerekek nevettek, vidámak voltak, tisztaság volt, rend és rengeteg munka! Apósom most 80 éves és még mindig segíti az alapítványt. Stefannal tizenöt éve vagyunk házasok, a jó Isten három gyermekkel áldott meg bennünket. A mai napig segítjük Csaba testvér munkáját, a németországi Förderverein St. Franziskus Deva e.V., német egyesületen keresztül.
Miért írom le most ezeket?
A három év alatt, amíg az alapítványnál voltam, mindenbe beleláttam és tanusítom, hogy Csaba testvér minden erejével és minden csepp vérével a
gyerekekért küzdött, emberfeletti módon! Hogy minden munkatárs a tőle telhető legjobb munkát végezte és mindent a gyerekek érdekében tett. Ha ez másként lett volna, hamar el is ment volna, mert a fizetés kevesebb volt, mint az állami intézményekben, másrészt nem érezte volna jól magát, mert mindig a gyerekek jóléte körül forogtak a gondolataink: a szakácsőknek, a nevelőknek, a tanároknak, az önkénteseknek. Ezeket a jó gyümölcsöket soha, senki sem tudja elvenni tőlük.
Csaba testvér munkáját azóta is segítem nyelvtudásommal, napi szinten.
Bizonyára nem tenném ezt, ha nem tisztelném szívből, akkor vállanék jól fizető fordítói munkát vagy kellemes kikapcsolódással tölteném a szabadidőmet.
Megtisztelő számomra, hogy megismerhettem Csaba testvért, hogy segíthettem, még az is, ha kapok abból a sárból, amit most rá dobnak...
Mivel az imának van a legnagyobb ereje az egész világon, kérem, hogy imádkozzunk együtt az áldozatokért, Csaba testvérért, minden munkatársért, minden gyermekért és mindenkiért, akik becsületünkben kárt tSátántipró Szeplőtelen Szent Szűzanya, Magyarok Nagyasszonya, Világ
Királynője! Nevednek erejével zúzd össze a Sátánt, minden csatlósával és eszközével együtt.
Belőlünk pedig nevelj szenteket a kegyelem által!
Győzd le bennünk a világ szellemét és győzd meg általunk a világot, hogy minél előbb eljöjjön Jézus Szíve országa a Te Szeplőtelen Szíved által, Akié vagyunk egészen!
Amen