Elűzött keresztények költözhettek vissza otthonaikba Irakban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_cstniniveiima.jpgA Ninivei-fennsík újjáépítésére létrehozott bizottság május 8-án átadta az első lakóhelyeket Bartella, Karamles és Karakus városokban – az elűzött keresztények közül néhányan visszaköltözhetnek házaikba. Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita is részt vett Karakusban az ünnepi szertartáson.

Az Iszlám Állam 2014-ben szállta meg a Ninivei-fennsíkot és űzte el onnan a keresztényeket. Idén március 27-én a szír katolikus, a szír ortodox és a káld egyház a Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi katolikus segélyszervezettel együttműködésben bizottságot hozott létre, mely tervezetet dolgozott ki a keresztény családok házainak helyreállítására. A testület feladata, hogy megszervezze 13 ezer lerombolt keresztény otthon helyreállítását a Ninivei-fennsíkon. Az iraki „Marshall-terv” költségvetése 250 millió dollár, ebből az összegből be is rendezik a házakat, és újra bevezetik a villanyt, a gázt.
Az első lakóházakat május 8-án adták át, ünnepélyes keretek között. A hazaköltöző családok a szentmiséken egy-egy olajfát kaptak ajándékba, a béke és a remény szimbólumát, melyet hazavittek otthonaikba. Karakusban, a súlyosan megrongálódott székesegyházban ebből az alkalomból Böjte Csaba testvér imája zárta a szertartást, melyen Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes is részt vett.
„Döntő pillanat ez: ha nem ragadjuk meg a lehetőséget, hogy segítsünk a keresztényeknek visszaköltözniük otthonaikba a Ninivei-fennsíkon, akkor talán örökre elhagyják Irakot” – nyilatkozta Andrzej Halemba, a Szükséget Szenvedő Egyház közel-keleti vezetője, a Ninivei Újjáépítési Bizottság elnöke.
A karamlesi Edesszai Szent Taddeus-templom plébánosa, a moszuli egyházmegyei káld közösség vezetője, Paulosz Hábib Juszef al-Mekko elmondta, mindennap fordulnak hozzá családok azzal a kéréssel, hogy szeretnének hazaköltözni. Hozzátette: ehhez az kell, hogy tető legyen a fejük felett, és szükségük van ivóvízre, villanyra. Az Iszlám Állam mindent lerombolt.
A Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) segélyszervezet 12 ezer menekültcsaládnak biztosít élelmiszert, vallásra, felekezetre való tekintet nélkül. Jelenleg az egyetlen szervezet, amely segíti az országon belül élő menekülteket Irakban: 2014 óta mintegy 30 millió euró összegben adtak át adományokat.
Forrás és fotó: Avvenire.it; Sajgó Szabolcs és Böjte Csaba Facebook-oldala
Magyar Kurír
(tzs)