Kiscsalád a nagycsaládban

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_kozetrol_valentek_foto_kissbea__5_.jpgA családalapítás és egy gyermek születése hatalmas öröm, ugyanakkor sok új kihívás elé állítja mindkét szülőt: a nőből anya lesz, a férfiból apa, a párból szülők, és sorolhatnánk tovább azokat az élethelyzeteket, feladatokat, szerepeket, amelyekben helyt kell állnunk, vagy azokat a váratlan érzéseket, élményeket, amelyeket megtapasztalunk. De milyen lehet úgy családot vállalni, hogy a sajátunk mellett még egy csapatnyi gyerekkel élünk egy fedél alatt, és közben szeretnénk időt, figyelmet szentelni a sajátunkra is, szeretetet nyújtani neki is? Egy ilyen környezetben élő édesanyával, Válent Orsolyával beszélgettünk, aki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonának nevelője, tizenkét gyerek pótmamája.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány több mint tíz évvel ezelőtt hozta létre kisiratosi otthonát, amelyben jelenleg tizenhárom gyermek él együtt a nevelő házaspárral, Válent Orsolyával és Pállal, akiknek egy éve megszületett kislányuk, Réka. Orsolya csíkszeredai születésű, ott élt, amikor megismerte férjét, aki a dévai alapítvány csíksomlyói otthonában dolgozott önkéntesként. Neki is megtetszett ez a munka, ezért a szociológiaegyetem elvégzése után úgy döntött, a nevelői pályát választja. E-mailben kértek munkát Böjte Csaba atyától, aki egyből a mélyvízbe dobta a fiatal párt. Tizenkét gyermeket bízott a gondjaikra a román–magyar határ menti Kisiratoson egyetlen kitétellel: ne egy-két hónapra tervezzenek, mert a gyermekeknek stabilitásra van szükségük. Mindez négy éve történt, Válenték maradtak, teljes odaadással igyekeznek biztosítani az otthon melegét és szeretetét a nehéz körülményekből érkező gyermekeknek, akiknek többsége csak az iskolai vakációkban találkozik a szüleivel. Orsolya és Pál nem is terveznek elmenni. Szeretik a munkájukat, és szeretnek az Arad megyei kis faluban élni. És mostantól még egy okuk van a maradásra: azt szeretnék, hogy Réka úgy nőjön fel, hogy látja, szülei segítenek olyan embertársaiknak, akiknek nehezebb sors jutott, hogy értékelje azt, amije van.
Beteljesült gyermekkori álom
Menyasszonyként és vőlegényként érkeztek meg Kisiratosra, de már akkor tudták, hogy szeretnének saját gyermeket. „Nagyon szeretjük a gyermekeinket, akiket nevelünk, de mindig is szerettem volna anyaként kiteljesedni. Mondhatnám úgy is, hogy az utóbbi években teljesült ez a vágyam, de azért egy saját gyerek teljesen más, gyerekkori álmom volt, hogy anya legyek” – meséli lelkesen Orsolya. Úgy érzi, kislánya érkezése kivirágoztatta az életét, ugyanakkor azóta nap mint nap bebizonyítja magának is, hogy mennyi mindenre képes egy anya: például akkor is simán végigviszi a napot, ha csak nagyon keveset alszik éjszaka. „Arra gondolok, hogy a nevelt gyermekeim anyukái is valamilyen szinten ezt érezték. Biztos vagyok benne, hogy ők is hozzám hasonlóan élték meg ezt a pillanatot, mert az anyaság tényleg a legszebb dolog a világon, és meggyőződésem, hogy nagyon nehéz lehet számukra, hogy a gyermekeik ilyen távol vannak tőlük” – vallja az újdonsült édesanya.
Mint mondja, ő maga nagyon jó körülmények között nőtt fel, mindig is tisztelettel nézett fel édesanyjára és édesapjára, akik tökéletes hátországot jelentettek mind anyagilag, mind szellemileg. Talán éppen ezért érdeklődött a nevelői hivatás iránt, hogy megismerje és segítse azoknak az életét, akiknek nem adatott meg az a jó, ami neki. Az otthoni családias légkört, az otthoni harmóniát szeretné megteremteni a kisiratosi házban is. Amikor csak lehet, együtt tanulnak, együtt takarítanak, együtt főznek, sokat beszélgetnek, játszanak, úgy élnek, mint egy nagycsaládban.
A vártnál könnyebben telnek a napok
A központot vezető házaspár tisztában volt azzal, hogy gyermekük érkezése megváltoztatja majd az otthon életét. Éppen ezért beépítették a ház tetőterét, ahol saját konyhát és szobákat alakítottak ki. „Korábban, ameddig lent éltünk a gyerekekkel, egész pici lakrészünk volt, egymás melletti szobákban laktunk pont úgy, mint egy szokványos házban. Együtt végeztünk mindent, ami a mai napig így van, annyi változással, hogy egy helyettes nevelő átvette a feladataim nagy részét. Amikor a kislányom megszületett, úgy éreztem, hogy nem tudok mindent ellátni, és úgy gondoltam, az, hogy kizsigereljem magam, és állandóan fáradt legyek, nem tenne jót se a gyermekemnek, se nekem, se a többi gyermeknek. Az első napokban aggódtam, hogy mi lesz, hogy boldogulnak majd a ház lakói, de az új nevelő mindenben segített, nagyon jól gondját viseli a gyermekeknek.
Csupaszív gyereksereg
Számomra nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szeressék őt, és ő viszontszeresse őket. Ez pedig megvalósult, és a lányom születése nem okozott gondot a többi gyereknek” – idézi fel az első heteket, amikor nehézséget okozott az, hogy több támogató is érkezett az otthonba. Ezt úgy hidalta át, hogy inkább elvonult kisbabájával, és több időt tudott így szentelni az újszülöttre meg a férjére.
Orsolya nem is számított arra, hogy az otthon gyermekei ilyen hamar megbarátkoznak „kis testvérükkel”, a nagycsalád legifjabb tagjával. „Elfogadták azt, hogy nekem most a kislányom a legfontosabb. És nem is volt soha egy panasz, egy rossz szó, sőt úgy érzem, hogy a maguk módján segítenek nekem. Nagyon lelkesek, ha meglátják a babát, nyitják az ajtót, viszik a babakocsit, már most érződik, hogy a lányom nagyon lesz szeretve, és szép gyermekkora lesz közöttük. Nem problémáznak azon, hogy többet foglalkozom a sajátommal, mint velük. Az elején viszont nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Emlékszem, amikor bejelentettem, hogy babát várok, egyik gyerek arcán sem láttam mosolyt, pedig én azt hittem, hogy mindenki örülni fog. De nem, megszeppentek, nem reagáltak semmit, nem is gratuláltak. Fájt nekem, hogy nekik fáj. Láttam rajtuk, hogy megijedtek, hogy én akkor most már nem leszek velük. És igen, valamilyen szinten nem vagyok, mert a gyermekem nagyon igényli a társaságom, viszont igyekszem helytállni” – magyarázza Orsolya, majd feleleveníti azt a pillanatot is, amikor a kórházból hazahozta a kisbabáját: „Feltettük az asztalra, hogy mindenki nézze meg, és mindenki csak csendben leste. Furcsa volt számukra. Ahhoz hasonlítanám, mint amilyen egy újszülött érkezése egy normális családban, hogy a nagyobbik sok esetben féltékeny. Az egészből azt szűrtem le, hogy nagyon szeretnek engem, és jólesik érezni, hogy ennyire tartanak hozzám.”
Családról példát…
Bár Orsolya nagy honvágyat érez szülőföldje után, szóba sem jött, hogy hármasban hazaköltözzenek, még a gyermeknevelési szabadság idejére sem. Férjével otthon érzik magukat Kisiratoson, megszerették az Arad megyei kis falut, és fel sem merül, hogy magukra hagyják a gyermekeket, akikkel nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki. A család és a szülőváros hiányát kárpótolja az életforma, amit választottak, hiszen ahol gyermekek vannak, ott szeretet és melegség van. „Az ételszag, a mosógép hangja unalmas dolgok, de ha körbeüljük az ebédlőasztalt, boldog vagyok, hogy melegséget tudok biztosítani ezeknek a gyerekeknek. Valahogy az otthon illatát, zaját szeretném átadni a saját gyermekemnek is” – teszi hozzá Orsolya, aki bízik abban, hogy megtanulja egyformán kezelni a ház gyermekeit és a sajátját, hogy ne tegyen különbséget köztük, hiszen ez mindannyiuk számára könnyebbséget és emellett a normalitást jelentené.
Ez az a ház, az otthon
Tulajdonképpen az alapítvány hitvallása is az, hogy pozitív családi mintát mutasson a terhelt közegből jövő fiataloknak. Mindenképpen hasznukra válik, ha látják és megtanulják, hogy milyen bánásmódot igényel egy kisbaba, milyen feladatokat vállal az apa vagy az anya a gyermeknevelés során, hogyan gondoskodnak egymásról a házastársak, hogyan működik a család. Így például Pál ellátja a ház körüli teendőket, fát vág, jószágot nevel, és mindebbe bevonja a gyermekeket is, miközben Orsolya inkább a házimunka elvégzésében, a gyereknevelésben mutat példát, emellett kézben tartja az adminisztratív feladatokat is. Amióta anya lett, saját gyermeke leköti ideje jelentős részét, mégis mindent tud az otthon lakóiról: ki milyen jegyet kapott az iskolában, ki kivel veszett össze, vagy ki szerzett új barátokat, a gyerekek örömeiket, bánataikat egyaránt megosztják vele. „Nagyon jó, hogy itt a férjem, hogy együtt dolgozhatunk. Más esetekben apuka reggel elmegy a munkahelyére, és délután jön haza. Nálunk ezzel szemben bármikor jön, ha hívom, mert itt van a házban, a ház körül a gyerekekkel. Mi például megosztjuk a munkát. Volt olyan is, hogy éjjel az egyik kislánynak fájt a foga, közben pedig sírt a lányunk is. Én maradtam Rékával, a férjem pedig vigasztalta a másik kislányt. Hála az Úrnak, szinte alig betegek, nagyon életrevaló gyermekek. Szerintem a házastársi kapcsolatunk is erősebb lett, még akkor is, ha nem jut annyi időnk egymásra, mint azelőtt, de azt hiszem, hogy jól kezeljük az új helyzeteket, nekem sokat jelent, hogy ő itt van” – hangsúlyozza Orsolya.
Szeretettel minden elérhető
Válent Orsolya jól tudja, hogy más élete van, mint egy olyan anyukának, aki csak és kizárólag a saját gyermekével foglalkozhat. Ráadásul arra sincs lehetőségük, hogy férjével és lányával, hármasban hosszabb-rövidebb időre kilépjenek a mindennapi élet rutinjából, ugyanis nem egyszerű különválasztani a magánéletüket a munkától. „Lehetetlen, mert mindig jön egy-egy gyerek, hogy ez történt, az történt, ez bánt, az bosszant, nincs fésűm, mindenféle dolgok, de ebben is helyt kell állni és lélekkel csinálni, másképp nem lehet. Nem vagyok álszent, sokszor van olyan pillanat, hogy azt mondom, nem bírom, de az irántuk érzett szeretet átsegít a nehéz napokon. Jó együtt lenni hármasban, de nem akarok elszakadni a többi gyerektől sem. Jólesik látni azt is, hogy amit eddig csináltunk, annak megvan a gyümölcse, hogy ők egyre ügyesebbek, fejlődnek, és hatalmas a szívük” – foglalja össze a nevelői feladat rendkívüliségét Orsolya, és úgy érzi, az egészben az a jó, hogy „megvan a mi kis családunk, és van még egy nagyobb is”.
Fotó: Kiss Bea 
Írta: Pálfi Kinga
www.noileg.ro

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2019. július 19. péntek, Emília napja van. Holnap Illés napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Vegyük észre...

A Katolikus Egyház kétezer éves történelmében előforduló sajnálatos és szégyenteljes kisiklásokon, bűnökön lehet botránkozni, de legyünk legalább ilyen érzékenyek a mai korban meglévő igazságtalanságokra, erőszakra is!
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube