Böjte Csaba itt járt, s kenyeret áldott

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_bojte2MD0030.jpgJusson mindenkinek elegendő és egészséges élelmiszer! Ne legyen éhező ember! – ezekkel a jelmondatokkal ünnepelte a Kenyér Világnapját az AM Dunántúli Agrárszakképző Központ, Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A mai rendezvény helyszíne a szekszárdi Garay tér volt, ahol Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója is mikrofonhoz állt.

A téren felállított sátrak alatt friss kenyerek, péktermékek vártak fogyasztóikra. A puha kenyér, melyet éppen szeletelt valaki, még gőzölgött. A termékeket elsősorban rászorulóknak szánták.
A sátrakat díszítő művészfotók harmadik világbeli gyermekek viszonyát szemléltették az élelemhez. A kiállított szövegek pedig a perec történetének eredtek nyomába. Kr. e. 1760 körül Perecnek hívták Júda egyik fiát. Kr. u. 610-ben egy itáliai szerzetes kezdett pereceket készíteni, őt tartják a perec atyjának. Kr. u. 740 körül már több kolostorban is sütöttek perec formájú süteményt. Rajzolt emlék mégis csak 400 évvel későbbről van róla.
A rendezvényt Jeszenka Ildikó, a Csapó Dániel középiskola általános főigazgató-helyettese nyitotta meg. Köszöntötte a neves meghívottakat, mások mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, aki Erdélyből érkezett a Tolna megyei székhelyre, és részt vett a ma délelőtti ünnepségen. Jeszenka Ildikó örömét fejezte ki a megjelent gyermekek nagy létszáma okán is, akiknek szemléletformálása fontos célkitűzés. A Kenyér Világnapja felhívja figyelmünket a globális élelemezési gondokra, hogy a rászoruló embereknek ne felejtsünk el segíteni. Ugyanakkor a pékeket, búzatermesztő gazdákat is ünnepli. A kenyér tudniillik az egyik legfontosabb élelmiszer.
Világnapi műsort adtak a Csapó Dániel-tanulók, akik a többi között verseket szavaltak a kenyér, a mezőgazdálkodás, a táplálkozás témakörében. Böjte Csaba testvér azután előlépett, és megáldotta az egyik kenyeret, egy témába vágó viccel, majd egy Biblia-idézettel megvilágítva annak jelentőségét: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.” Már Jézus Krisztus jelképesnek, a megélhetés szimbólumának tartotta ezt a néptáplálékot, megtehetjük hát mi is. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója mintegy hatezer gyermeket gondozott élete folyamán, nem csoda hát, hogy kulcsfontosságúnak tartja, hogy az élelmezés, az élelmiszer-ellátás problémáiról beszéljünk.
Képgaléria: A Garay téren is felszólalt Böjte Csaba
Jeszenka Ildikó főigazgató-helyettes még elárulta, hogy a pékképzés mellé pék-cukrász képzést is indított a Csapó Dániel középiskola. A mesterség elsajátításához saját tankonyha áll rendelkezésükre, mi több szoros kapcsolatot tartanak fenn a gyakorlóhelyekkel, ami rendkívüli segítséget jelent. Köszönetét fejezte ki ugyanakkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a városvezetés irányába is, akik szintén rengeteget tettek sikerükért.
Megéri péknek menni
A Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium gépesítést is élvező pékképzésén jelenleg körülbelül negyven diák tanul, és annak ellenére, hogy ez a szakma fizikailag kemény munkát feltételez, a fiúk és a lányok megoszlása nagyjából ötven-ötven százalékos. A középiskola nem véletlenül forszírozza pékek képzését: pékből nagy hiány van, így aki a Csapó Dánielben pékként végez, az jellemzően azonnal el tud helyezkedni – hangsúlyozta Jeszenka Ildikó főigazgató-helyettes.
www.teol.hu