Jó, ha a szeretet gyermeki trükkökkel párosul

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_2059122_bojte-csaba-mti.jpgBöjte Csaba, a köztiszteletben álló ferences szerzetes szerint karácsonykor nem gondolkodni kell, hanem érezni. Félre kell tenni a világi hívságokat, és meg kell élni az ünnep lényegét, vagyis a szeretetet és az együtt töltött hasznos időt.

Mesés áhítattal várják a kisgyermekek a karácsonyt a legtöbb családban. A szülőkkel közösen levelet írnak az angyalkának, vagy magának Jézuskának, és a fák alatt már-már izgalomtól felgyorsult szívdobogással várják, vajon teljesült-e a kívánságuk, és megkapják-e a vágyott ajándékot. A legtöbb egyházi személy persze nem ért egyet a ködösítéssel, szerintük ugyanis nem szabad a fiatal lelkeket megtéveszteni. Böjte Csaba atya azon­ban nem ennyire szigorú.
Az öröm az, hogy együtt vagyunk!
– Szeretettel üzenem a kedves olvasóknak, hogy igazából karácsony a szeretet ünnepe, éppen ezért egyáltalán nem kell elválasztani a gyermek- és a felnőttkarácsonyt. Az a lényeg inkább, hogy tegyünk jót és éljünk békében. Ajándékozzuk meg egymást a türelmünkkel, a figyelmünkkel és a társaságunkkal. Legyen ün­nep az, hogy együtt vagyunk! – mondta a Borsnak a ferences szerzetes. És hogy akkor mondhatjuk-e egy gyereknek, hogy Jézuska hozza az ajándékot?
– Egy kedves dolog, hogy nem vállaljuk magunkra a jót, inkább ráfogjuk az újszülöttre. Én ebben nem látok semmi rosszat. Maga Jézus is arra buzdít bennünket az Újszövetségben, hogy úgy tegyük a jót, hogy közben ne tudja a bal kezünk, hogy mit cselekszik a jobb. Én kifejezetten szeretem az ünnep hangulatában megjelenő gyermeki vidámságot és pajkosságot. Ebbe még senki nem halt bele! Jó, ha a szeretet gyermeki trükkökkel párosul. Fontos, hogy mindenki a maga szintjén próbálja megélni az ünnepet. A kedvesség örök emléket hagy a lélekben, ami megszépíti az ember életét – magyarázta Böjte Csaba.
Hagyjuk az agyalást, az érzelem a lényeg
A pap szívesen emlékszik vissza a maga gyermekkorára. Ugyan még javában tombolt Romániá­ban, így Erdélyben a Ceausescu-diktatúra, ami megnehezítette a vallásgyakorlást, ám a hívőket senki nem tántoríthatta el az ünnepek megülésétől.
– Karácsony előtt mindig nagy­takarítást tartottunk otthon, amit meglepő módon különösen élveztem. Persze mindig kaptam ajándékot, jellemzően könyvet. Először persze elszomorodtam, hogy nem játékot találtam a fa alatt, de később rájöttem, mennyire jó olvasni. Verne Gyula mű­vei hozzájárultak az emberré válásomhoz. Ugyan élveztem, hogy kint a szabadban ropogott a hó a cipőm talpa alatt, de vágytam a szellemi fejlődésre is.
– Descartes mondta, hogy „Cogito ergo Sum”, avagy „Gondolkodom, tehát vagyok”. A karácsony azonban az érzelmekről szól, és nem az agyalásról! Hagyjuk tehát hátra a túlzott gondolkodást, és inkább öleljük meg egymást. Hívja meg az egyik ember a másikat egy süteményre, egy jó kis mókára, ami egy él­ményfürdő is lehet, hogy kifejezzük az egymás iránti szeretetünket. Nem is kell túl sok tanácsot adni ebben, csak azt kell megértenie mindenkinek, mennyire fontos, hogy hasznos időt töltsünk a családdal – magyarázta a katolikus pap.
Napi hét perc nagyon kevés
Böjte Csaba egész életé­ben elhagyott gyermekekkel foglalkozott. Ezért is viseli a szívén a családok sorsát. – Egy kimutatás szerint egy átlagos szülő naponta csupán 7 percet tölt a gyermekével. Ez iszonyúan kevés. Az lenne a jó, hogy legalább a karácsony idején minden apa és anya tegye félre a munkát, és foglalkozzon a szeretteivel hosszú órákat! – szögezte le Csaba atya.
www.borsonline.hu