Ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_bojte-erdoszentgyorgy.jpgCsíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát. A ferences szerzetes, a Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat megalapítója szerint új állomáshelyéről is ugyanúgy tudja majd biztosítani a lelki támogatást és az anyagi támaszt az alapítvány házaiban lakóknak, mint Dél-Erdélyből. 

Csaba testvér egyúttal bátorította az erdélyi magyar családokat nehéz sorsú gyerekek befogadására, azt kívánva minden vér szerinti szülőnek, hogy gyerekei úgy szeressék és tiszteljék, mint őt azok, akiket az utcáról, emberhez nem méltó körülmények közül fogadott be. A szerzetes Tusnádfürdőről kerékpárral megy Csíksomlyóra.
Augusztus elsejétől több személyi és szervezeti változásra kerül sor a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyében. Kovács Gergely gyulafehérvári érseknek a főegyházmegye honlapján, a romkat.ro portálon is olvasható körlevele szerint többek között Fr. Böjte Csaba OFM atyát csíksomlyói lelkésszé nevezte ki a főpásztor, míg Csaba testvér eddigi szolgálati helyére, Dévára Fülöp Zsombort, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia segédlelkészét nevezte ki plébánosnak.
Böjte Csaba 1992 óta szolgál a dévai Nagyboldogasszony-plébánián, és kihelyezése után nem sokkal fogadott be árva, félárva, nélkülöző sorban nevelkedő gyerekeket. Kezdetben a hatóságok ellenállásába ütközött, de ma már a román állam is elismeri azt a munkát, amit tulajdonképpen az állami intézmények helyett végzett el;  több ezerre tehető a harminc év alatt azoknak a száma, akik az általa létrehozott gyermekotthonokban nevelkedtek, akiket iskoláztatott és elindított az életben.
Az otthonoknak jogi hátteret biztosító Szent Ferenc Alapítvány tevékenysége szerte a Kárpát-medencében ismert, ezért is fordultunk hozzá azzal a kérdéssel, hogy áthelyezése befolyásolja-e eddigi munkáját, az alapítvány életét. Semmi nem változik. Székelyföldön több házat is működtet az alapítvány, és ahogy eddig Déváról lehetett irányítani ezeket, ugyanúgy Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórványban működő otthonokat” – jelentette ki a szerzetes a Krónikának. Hozzátette, hogy csökken a gyerekek száma az otthonokban, de ennek szerinte elsősorban demográfiai okai vannak, nem pedig a jóléti társadalom pozitív hozadéka. „712 gyereknek adtunk vakációt a székelyföldi otthonokban. Mind kevesebb a gyerek, és nem csak Székelyföldön, bizonyára a szórványban is ezt tapasztalják. Míg 1990 előtt évente 400 ezer gyermek született Romániában, most 100 ezren születnek, és azok közül is sok olyan, aki külföldön lát napvilágot, hazahozzák, anyakönyvezik, és viszik vissza” – magyarázta.
Csaba testvér számára „prémium” a somlyói szolgálat Déváról Csíksomlyóra, az ősi Mária-kegyhelyre történő kinevezésével tulajdonképpen hazaköltözik, hiszen Csaba testvér – mint fogalmazott – Csíkszerdában nőtt fel (a zarándokhely a hargitai megyeszékhely egyik városrésze).
Urbán Erik OFM-nek, a rendház igazgatójának ferences tartományfőnökké történő kinevezésével vált szükségessé még egy lelkész Csíksomlyón. Kell a segítség, mert nagy a hívek száma, sok a zarándok, sokan járnak gyónni. A rend pedig úgy gondolta, hogy most ott van szükség rám. Nekünk, papoknak, szerzeteseknek egy prémium, hogy Somlyón szolgálhatunk” – fogalmazott Böjte Csaba.
Az alapítvány és a gyermekotthonok irányítására visszatérve, a ferences testvér kifejtette, hogy minden ház „autonómiát” élvez, s mivel ő maga immár a 67. életévében jár, a fiataloknak próbál minél több lehetőséget biztosítani. „Minden házunk önálló, én a lelki támogatásról és az anyagi támaszról gondoskodom, de hogy ott mi történik, milyen tevékenységeket végeznek, önállóan döntik el” – magyarázta. Magyar családok magyar gyerekeket fogadjanak be Európában, így Romániában is az a trend Böjte Csaba szerint, hogy az árva, félárva, hátrányos helyzetű gyerekeket ne állami intézményekben helyezzék el, hanem nevelőszülőknél, és Csaba testvér támogatja ezt: „Megragadom az alkalmat, hogy ezúton is felkérjem az erdélyi magyar családokat, hogy ne engedjék a magyar gyerekeket a román állami intézményekbe, hanem aki teheti, fogadjon be egyet-kettőt. Merjünk gyereket hazavinni!”
Imádkozom azért, hogy minden vér szerinti szülőt a saját gyereke annyira szeressen és tiszteljen, ahogy engem szeretnek és tisztelnek ezek a gyerekek, akiken segítettem” – mondta. Elismerte, hogy anyagilag sem könnyű egy gyerek felnevelése, de szerinte nagyon sok lehetőség van a családi bevételek kiegészítésére, az állami támogatások igénybevételére. A társadalom fejlettségét, gazdagságát pedig mi sem bizonyítja jobban Csaba testvér szerint, hogy „Déván vagy Aradon sem lehet parkolóhelyet találni”. Erről azután beszélt, hogy megkérdeztük: az Arad megyei Kisiratoson 2023-ban kényszerűségből bezárt Pio Atya Családi Házat az alapítvány szándékozik-e újraindítani. Mint emlékezetes, két éve egy Bukarest melletti öregotthonban uralkodó embertelen körülmények okoztak közfelháborodást Romániában, és az eset nyomán a hatóságok országszerte ellenőrzéseket rendeltek el a szociális intézményeknél.
A vizsgálatok néhol szőrszálhasogatásba, túlkapásokba csaptak át. Ennek esett áldozatául a kisiratosi gyerekotthon is, amelyre vakáció idején „csaptak le” a különböző felügyelők, és a borsos pénzbírság mellett szigorú feltételeket támasztottak a további működéshez, ami miatt az alapítvány a tevékenység ideiglenes felfüggesztése mellett döntött. Nem fogom én megmondani, hogy ki, mit csináljon, vagy bárkire is ráerőltetni az akaratomat. De ha kerül egy fiatal család, amelyik befogadna három-négy gyereket, akkor a ház ott van, és én mindenben segíteni fogom őket” – fűzte hozzá. A népességi mutatók kapcsán Böjte Csaba álláspontja az, hogy bár az 1990-es években nagyon sok család tönkrement, és rengeteg gyerek került az utcára, „de azok legalább az éltre születtek, míg most meg sem születnek”. Kerékpárral megy új állomáshelyére Böjte Csaba egyébként Tusndáfürdőről kerékpárral megy Csíksomlyóra, új állomáshelyére.
Július 31-én, csütörtökön, a tusnádfürdői Szent László Otthonnál találkozunk mindazokkal, akik velünk szeretnének gurulni. Ebéd után a ház vezetőjével, Lakatos Szidóniával indulunk a csíkszentsimoni házunkat érintve – ahol egy kis pihenőt tartunk – a Csíksomlyói Szűzanya szentélyébe. Mária lábánál 18 órától hálaadó szentmisét tartunk. Másnap a gyerekekkel, kollégákkal, mindazokkal, akik velünk tartanak, gyalog kimennénk a csíksomlyói nyeregbe, imádkozva, énekelve körbejárjuk a Nagysomlyó-hegyét, majd a Salvator-kápolnában szentmisét mutatnánk be, kérve Megváltónk irgalmas szeretetét életünkre.” 
Pataky Lehel Zsolt
www.kronikaonline.ro