Tusványoson idén is felszántották a színpadot a konzervatív gondolkodás buldózerei. A családvédelmi panelbeszélgetés leginkább egy kultúrmissziós igehirdetés és egy patriarchális nosztalgiakör fúziója lett, ahol a liberális fertő, a válás és a fogamzásgátlás került a válságtérkép közepére.

A tusványosi családtematikus panelbeszélgetésen három egészen különböző háttérrel rendelkező meghívott próbálta meg körbejárni, miért van válságban a család, miért nem születnek gyerekek, és hogyan lehetne „visszatalálni a rendhez”. A beszélgetés résztvevői:

Arros Orsolya – cégtulajdonos, menedzser, háromgyermekes édesanya, aki aktív közösségi szerepvállalóként és önkormányzati képviselőként is ismert

Böjte Csaba – ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, akinek nevéhez több száz gyermek felkarolása és az utóbbi években súlyos gyermekvédelmi botrányok is kapcsolódnak

Bedő Imre – a Férfiak Klubja alapítója, akinek konzervatív nézetei és férfiszerepekről alkotott víziói rendszeresen visszhangot keltenek a közéletben.

A moderátor Szűcs-Olcsváry Gellért udvarhelyi színész volt, a diskurzus pedig nem a családok sokféleségéről, hanem inkább a „tiszta modell” elvesztése miatti kultúrharcos kesergésről szólt.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója hosszú évek óta a „férfienergia” kultuszának főideológusa, akinek gondolatai valahol a rendszerszintű macsóizmus, a spirituális coaching és a nemzeti demográfiai riogatás tengelyén mozognak. A Férfiak Klubja mögött stabilan állnak az állami és kormányközeli támogatók: a Szerencsejáték Zrt., az MVM, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, de még a Családbarát Magyarország Központ is finanszírozta a programjait. A klub jelszava: Férfi. Érték. Minta. Példa. Bedő ehhez illő előadásokat tart „férfi EQ”-ról, a „demográfiai válság férfi megoldásáról”, és a „férfiasság uralt erejéről” is írt egy könyvet Férfienergia címmel.

Böjte Csaba ferences szerzetest sem kell külön bemutatni, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, hosszú éveken át a gyermekmentő szerepében jelent meg a közéletben, különösen Erdélyben és a magyarországi keresztény-konzervatív közegben. A gyermekvédelem súlyos, rendszerszintű problémáira sosem reflektált, még akkor sem, amikor alapítványa több otthonában is szexuális és fizikai bántalmazás történt. Az ügyek nyilvánosságra kerülése után is inkább elhárító, relativizáló nyilatkozatokat tett: egy esetet „sajnálatos kivételnek” nevezett, majd rendszeresen arról beszélt, hogy tulajdonképpen a sajtó áldozata, az újságírók kiforgatják nyilatkozatait. A tusványosi panel végén is megpróbáltunk kérdezni tőle, egyetlen kérdésre válaszolt, amihez azonnal hozzátette, hogy a Transtelex a korábbi nyilatkozatát kiforgatta.

A családról szóló tusványosi panelbeszélgetésen három külön világ találkozott, a meghívottak elbeszélgettek egymás mellett, de az üzenet, amivel felállt a hallgatóság végül mégis egy irányba mutatott: a klasszikus családot vissza kell állítani, a férfiak energiáját meg kell becsülni. A nőkről kevesebb szó esett, bár szívesen megkérdeztük volna a meghívottaktól, hogy mi a véleményük az abortuszhoz való jogról, a női jogokról általában, vagy arról, mit gondolnak a romániai nőgyilkossági számokról. A panel végén nem lehetett kérdezni, így asztalbontás után csak Böjtét sikerült elcsípni egy kérdésre, többre már nem volt hajlandó, mert várták a rajongók szelfizésre, dedikálásra. Hja, az influenszerek élete már csak ilyen.

Az individualizmus fehér pestis

Magasról indították a beszélgetést, Böjte Csaba már a kezdet kezdetén kijelentette, ki kell állni a rend és a szabályok mellett, márpedig a családalapítás évezredes szabály. Azt mondta: „Én a családra esküszöm, nagyon unalmas Robinsonnak lenni.” Szerinte az individualizmus egyfajta járvány, „fehér ragály, pestis”, ami ellen éppúgy küzdeni kell, mint a Covid ellen. A gyerekek szerinte azért kerülnek hozzá, mert a szüleik nem tartják be a tízparancsolatot, és ha már a szabályokról volt szó, megemlítette, hogy az araboknál „ha az asszony megcsalja a férjét, levágják a fejét”. Úgy vélte, a pudingnak is van receptje, „a családnak is van”. És külön üzent az újságíróknak is: „az újságok is be kéne tartaniuk a szabályokat”.

Bedő Imre hozta a tőle megszokott férfienergiás apokalipszist. Sajnálkozva jegyezte meg, hogy „egyre kisebb az aránya azoknak, akik családban gondolkodnak”, és hogy a patchwork-családok valójában csak „kármentések”.

Szerinte régen jobb volt, mert „nem volt fogamzásgátlás, kis közösségben nem lehetett elválni”, és lám, mégis működött valahogy.

A média szerinte „rontást” hoz, ahol mindenkit meg kell dicsérni, mert „tilos olyan érzést kelteni, hogy ő nem jó, ezért mindenki jó”. A család köré „szellemi képet” kell építeni, amit „tisztán kell tartani”, és ha ez sikerül, majd ahhoz akarnak kapcsolódni a fiatalok is. Az európai kultúra szerinte azért működött, mert „minden nő mellé állított egy férfit, és az energiáját a jövőépítésbe fektette”.

A férfiak energiájáról hosszasan értekezett: Tibetben szerinte ezt „lecsapolják” a kolostorokban, az araboknál katonaságban vezetik le, de Európában az a hagyomány, hogy „visszacsatornázzák ezt a családba”. És hogy miért nem házasodnak ma a fiatalok? Mert félnek – Bedő szerint attól a sok negatívumtól, amit rájuk zúdít a média.

Arros Orsolya, a beszélgetés legárnyaltabb résztvevője, próbált némi egyensúlyt behozni, miközben finoman jelezte: a túlidealizált családkép nem biztos, hogy segít. A gyerekeket dönteni kell megtanítani – mondta –, a szülőknek pedig fejlődniük kellene folyamatosan.

Az a baj, hogy a jólét miatt csökken a családalapítási vágy

A beszélgetés második felében Böjte Csaba még mélyebbre ásott az erkölcsi válság talajába. Amikor a moderátor arra kérte, hogy reflektáljon Bedő Imre „szellemvilági” családeszményére, egy rövid kitekintéssel kezdett: Svájcban – állította – több román állampolgár van börtönben, mint svájci. És ott az a fiatal nő is, aki a kábítószer rabja lett. A magyarázat szerinte egyértelmű: „Az ördög mint oroszlán jár körül, s nézi, kit nyeljen el.” A társadalom baja nem struktúra, hanem „önzés és butaság”. A megoldás? Szabályok, és ha lehet, középkori értelemben. Felidézte Szent István törvényeit, amelyek szerinte drasztikusak voltak, de „nem sok embernek kellett a kezét, orrát, fülét levágni, a többiek tanultak a példából”.

A gazdasági jólétet is gyanakvással figyeli. „Ha 15 évig még ilyen jól élünk, kihalunk” – mondta.

Erre a moderátor is tudott rezonálni, és közbeszúrta, hogy a világháború alatt is több gyermek született, mint ma. „Vannak nálunk jobb létben lévő helyek, és ott sem jobb a születési arány. Mi az az ideál, ami felé kéne tartani, hogy ez megforduljon?” – kérdezte vendégeitől. Böjte a dél-erdélyi elnéptelenedést hozta példaként, ahol szerinte korábban három váltásban jártak iskolába a magyar gyerekek, most meg a petrozsényi általános iskolának az 1-8 osztályában alig ötvenen maradtak. A megoldás Böjte szerint nem az, hogy kényelmet viszünk a gyerekek életébe, hanem épp az ellenkezője: mozgás, fegyelem, fizikai kihívás. Déván például, amikor felmerült, hogy iskolabuszra lenne szükség, ő inkább focipályát javasolt. Azt mondták, az iskolabusz több időt hagy a tanulásra – de szerinte ez csak a jóléti társadalom puhányságát tükrözi. Ezért inkább elvitte a gyerekeket egy 25 kilométeres gyalogtúrára, hogy megmutassa: „mindenki tudott menni”.

Szerinte a pedagógus dolga nem az, hogy biztonságot teremtsen, hanem hogy „kivigye a gyereket a lét peremére”, és ott eddze meg. Az eszménykép pedig világos: „egy férfi legyen tökös, tartsa el a családját” – és ha nagycsaládja van, akkor azt is. Itt egyértelműen önmagára célzott, mint olyan, aki az alapítványa gyermekeiről gondoskodik.

A tiszta családkép, a teherbírás és a jól kiporciózott mocsármeder

A beszélgetés végén Bedő Imre újra visszatért a „szellemvilági családképhez”: szerinte egyfajta spirituális vízióként kell fenntartani a „tiszta, boldog, ideális családot”. A gond az, hogy ma túl sok szó esik a nehézségekről – a szülés, a házasság, a család, a munka, mintha mind csak gond lenne. Ehelyett azt javasolta: inkább a célt kell hangsúlyozni, és azt, hogy mindenki vágyjon erre az eszményre.

Arros Orsolya ehhez képest a realitás oldaláról próbált megszólalni. Azt mondta, nem szabad idealizálni, mert a gyerekek a hitelességet díjazzák, nem a propagandát. Ő mindenhol az egyensúlyt keresi, és szerinte az idealizált képek inkább frusztrációt szülnek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai kamaszok egy olyan online világban élnek, ahová a felnőtteknek alig van bejárása, itt pedig lenne sürgős tennivaló.

Bedő szerint nagy baj, ha a fiatalok azt olvassák, hogy a házasság, a szülés, az anyaság nehéz – mert így „negatívan programozzuk” őket. Ugyanez igaz a fiúkra is: ha folyton a gondokról beszélünk, csak elijesztjük őket a családalapítástól.

Böjte hozzátette, hogy ha meg akar újulni a társadalom, akkor egyszerűen „le kell fújni a port a tízparancsolatról”.

Bedő azt is hangsúlyozta, hogy mióta a családról való beszéd átkerült a politika szintjére, azóta a liberális oldal „felhasználja” a témát, míg a konzervatívok nem tudnak élni vele. Szerinte a liberálisok csak azt hajtogatják, hogy „a szabadság a fontos, ne mondja meg senki, mit csináljunk”, miközben a konzervatívok nem képesek kimondani: „szedd össze magad, állj be a sorba”.

Böjte zárásként arról beszélt, miért optimista. Azt mondta, ő is csinált már rossz dolgokat, kipróbálta, milyen az, amikor az ember rosszul érzi magát – de Isten úgy teremtette az embert, hogy szeressen „jónak lenni”. Ezért hisz a megtisztulásban. Böjte szerint a szülőknek ki kell találniuk „a medret”, különben „árvíz van, sár, mocsok”. Bedő pedig végszóként azt mondta: a fejlődéshez teher kell, mert a teherbírás azt jelenti, hogy edzened kell, hogy hozzánőjj a teherhez. Csak az tud fejlődni, aki ezt vállalja.

Ha fáj a fog, nem amputálunk – Böjte Csaba a családon belüli erőszakról

A beszélgetés végén a rajongók nyomása ellenére megpróbáltam megkérdezni Böjtét, hogy mit gondol arról, hogy Romániában idén már 30 nőt öltek meg családon belüli erőszak következtében, és szerinte nincs-e ez ellentétben azzal, hogy végig arról beszéltek, a családot „mindenek fölött” fenn kell tartani.

Böjte válasza egyfajta személyes önigazolással indult: szerinte kevés ember van Erdélyben, aki annyi bántalmazott, „elhajtott” nőt fogadott be, mint ő. Volt, hogy öt-hat-hét gyerekkel jöttek, és náluk kaptak menedéket, mondta, ezzel szemléltetve, hogy ő „ismeri a helyzeteket”.

A családon belüli bántalmazást viszont leginkább fogfájáshoz hasonlította: szerinte az orvos nem amputál, hanem gyógyít, és ugyanez a cél a pszichológusoknál vagy az egyháznál is – segíteni kell kibékíteni a feleket, hogy „működőképessé váljon a család gyereknevelési szempontból”. Még azt is hozzátette: az egyház elismeri, hogy „ágytól és asztaltól szét lehet állni”, de szerinte az sem megoldás, hogy a szülők kétfelé, a gyerekek meg egy harmadik irányba mennek.

Amikor pontosítottam, hogy nem veszekedésekről, hanem extrém, halálos erőszakról kérdezem, Böjte először nem válaszolt egyenesen. Megjegyezte, hogy volt már olyan nő, aki hét gyerekkel jött hozzá, felnevelte őket, és bár nem békült ki a férjével, rendben volt így is. Állította, hogy ő „senkit nem kényszerít vissza a férjéhez”, ezt csak a Transtelex vagy Transindex írta róla, mert látványosan kiforgatta a válaszát. Egyébként nem emlékszem, hogy konkrétan a családon belüli erőszakról kérdeztük volna Böjte Csabát. Az valóban körbejárta a sajtót, hogy egy anyák napi rendezvényen arról beszélt, hogy olyanok a nők, „ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek.” Mire megkérdeztem volna, hogy erre a kijelentésére gondolt-e, már elsodorták a dedikálásra váró rajongók.

Erős, elítélő állásfoglalás a nők elleni erőszakról tehát továbbra sem hangzott el, maradtunk Böjte Csaba közhelyes bölcsességeinél, amit jó pénzért dedikálva vihettek haza a követői.

www.transtelex.ro