Szent Ferencre emlékeztek Déván

ImageBensőséges ünnepség keretében emlékeztek ma az 1226. október 3-án elhunyt Szent Ferencre, a dévai zárda templomban. A misét celebráló Bernardin ferences atya, a Szent Ferenc nevét viselő alapítványnál nevelkedő gyermekeket biztatta: meséljenek a gyülekezetnek arról, akinek nevét nap mind nap kiejtik, emlegetik.

 

 

 

A gyermekek bátran és mosolyt fakasztó bájjal mondtak el mindent, ami eszükbe jutott az alapítvány névadójáról. Volt aki „Pityu bácsitól” hallott a szegényeket felkaroló, virágokkal, állatokkal társalgó szentről. Volt, aki az életéről készült film nyomán mesélt Szent Ferencről.

Bernardin atya türelmesen biztatta mesélésre a gyermekeket, majd ő is kiemelt néhány fontos mozzanatot Szent Ferenc életéből, felhíva a jelenlévők figyelmét, hogy a példakép nélkül felnövő ifjú Ferenc, Isten felé fordult az ő keresésében és volt mersze szó szerint értelmezni a Biblia szavait. Ezért kortársai közül sokan félkegyelműnek nézték, de kitartó hite és a tetteiből, szavaiból sugárzó végtelen szeretet végül emberek ezreit térítette meg. Halála után két évvel már szentté avatták és az általa kereken 800 esztendővel ezelőtt alapított szerzetesi és világi rendben ma is tízezrek követik az életpéldáját.
Tegnap, Szent Ferencre emlékeztek a nevét viselő dévai alapítvány legkisebbjei is: Zakariás Antónia óvonéni vezetésével szívet melengető műsorral zárva a szentmisét.

Gáspár-Barra Réka

www.nyugatijelen.com