Mádl Dalma asszony Déván - www.hirtv.hu

Mádl Dalma magyar adományokat adott át Erdélyben

Eddig több száz erdélyi gyermek menekült meg az éhségtől, a nyomortól és a kilátástalan jövőtől. Egy tíz éve működő ferences alapítvány ugyanis mindenkit befogad, akinek nincs otthona, vagy szülei képtelenek eltartani.

 

A magyarországi adományokat Mádl Dalma asszony vitte el a dél-erdélyi Dévára.

Szent Antal szobrához teszik le kenyereiket a dévaiak, az adományok árva, család nélkül felnövő gyermekek asztalára kerülnek. Ám a gyerekember sem csak kenyérrel él, a környék kallódó, szegény fiataljait a ferencesek gyűjtik egybe és mentik meg őket a fizikai és gyakran szellemi, lelki nyomortól. A dévai Szent Ferenc alapítvány működési költségeinek tized részét fedezi a román állam, a többit adományozóktól kapják. Mádl Dalma nem rövid útra vállakozott, hogy elhozza mindazt, amit az utóbbi hónapokban összegyűjtöttek Magyarországon.

Az elnökassszony meglátogatta az alapítvány iskoláját, óvodáját, és a lakótthonokat. A Hír Tv-nek adott interjújában elmondta: megerősödött abban a meggyőződésében: hogy az ember jó, és jót akar tenni.

"Ez az út nekünk is egy óriási tanulság volt, beszélgettünk, tegnap késő estig, hogy mi töltődtünk fel, nagyon sokat tanultunk tőlük. Ez, amit Csaba atya itt csinál a nevelőkkel tanárokkal, ez példa értékű, ennek az alapja a szeretet." - fogalmazott Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége.