A Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes által létrehozott gyermekmentő szervezet célja Erdélyben, az embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Böjte Csaba és munkatársai áldozatos munkájának köszönhetően mára már 2000 gyermek nevelkedik az intézmény valamely otthonában, megmenekülve a mérhetetlen nyomor jelentette kilátástalan sorstól – ebből Déván 150, különböző korosztályú és nemzetiségű gyermek.
Lőrinc barát bőrébe bújt néhány órára Böjte Csaba. A kulisszák mögött segítette a fiatal színészeket szerepük hitelessé tételében, miközben maga is belekóstolt a színház világába.
1992-ben egy ferences szerzetes a romániai Déván oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költözött kis csapatával. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte Csaba atya azonban nem hagyta el sem az épületet, sem a gyerekeket. Mára tevékenységét ismerik és elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Alapítványa, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2010-ben lett nagykorú. Böjte atya ez alkalomból fogadta el az InfoRádió meghívását és beszélt az elmúlt 18 évről és terveiről.
2011. február 9-én Böjte Csaba és Bíró Antal ferences szerzetesek Kazincbarcikára látogattak és a Szent Család római katolikus templomban szentmisét mutattak be. Gyülekezetünkből néhányan részt vettünk ezen a felejthetetlen, felemelő alkalmon.
Fáradhatatlanul úton van, akár az árvák utazó nagykövetének is nevezhetnénk. Erdély 62 településén már csaknem kétezer-kétszáz gyermek gyarapítja az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány népes családját. Előadásaiból, beszélgetőkönyveiből egyre többen merítenek erőt. Böjte Csaba ferences szerzetest a minap Ezüstfenyő Díjjal jutalmazták.
Azonnal kínálja magát ez az alcím-variáció, amikor fellapozzuk Böjte Csaba könyvét. Karikó Éva harmincnégy kérdés vagy kérdéscsoport köré, mögé gyűjti, irányítgatja Böjte gondolatait. Azért kérdés vagy kérdéscsoport, mert vannak köztük nagyon „egyszerűek”, mint a következő kettő: Mit csinál Isten? Mi a bűn?, és sokkal bonyolultabbak is: A hitvallás az egyházat szentnek nevezi, holott számtalanszor vétett az évszázadok során. Szükségük van-e az embereknek az egyházra?
Budapest – December 24-én mutatta be a Magyar Televízió Fekete Ibolya: Utazások egy szerzetessel című dokumentumfilmjét, mely Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szegény családoknál tett látogatásait követi nyomon, munkáját és a gyermekek megmentéséért tett erőfeszítéseit tárja elénk.
Bővebben: Böjte atya: Ha egymillió ember csak 1 eurót adományozna…
