Petőfi Sándor Koltón töltötte a nászútját Szendrei Júliával 1847 szeptemberében a Teleki kastélyban! A múzeummá átalakított épületet ma is belengi a költő óriás szelleme! Fiataljainkat a közelgő zsongó tavaszban jó lenne elvinni erre a helyre, hogy a tiszta, emberhez méltó igazi szerelemmel ismerkedjenek! Petőfi a csodálatos szerelmi költeményeivel ma is utat tudna mutatni az érzelmek viharában bolyongóknak!

Csaba t. 

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zölddel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyül már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könnyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hívedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)