Mekkora szíved van??

b_300_300_16777215_00_images_stories_11825912_949554765105141_418266931397758435_n.jpgA dózsagyörgyi otthon lakói nem udvarolnak, hanem kertelnek, és ez engem örömmel tölt el!! Megvolt a nagy vidám tábor, sok fürdéssel, játékkal és most jó látni, hogy gyermekeink mosolyogva szépítik otthonaikat!! Milyen szép a virágokkal,  rózsákkal szegélyzett út, mely az udvaron keresztül vezet. A fák megnőnek, majd és a gyerekek büszke örömmel fognak majd visszajönni az ő otthonukba, melyet Isten második lehetőségként nagylelkűen felkínált nekik! A ránk bízott diákok számára  a felnőtt nagykorú emberé válás része, hogy önmagukat és környezetüket szépítsék, karba-tartsák!! Ezért ültetünk virágokat, ezért rendezgetjük a környezetünket, ez annyira fontos, mint az iskolába egy -. egy tanítási óra! Ezt is azt is meg kell tanulni!! 

 
A mi lényünk nem ér véget a bőrünkkel, vagy a ruhánkkal, hanem az életünk része, az otthonunk is, süt az utca melyben lakunk, a város, a drága szülőföld, és akinek igazán nagy szíve van, az magáénak érzi nem csak a Székelyföldet, hanem Erdélyt, a Kárpátmedencét és az egész Isten alkotta szép világot!! 
 
Isten, ha találkozunk vele az öröklétbe mindannyiunk szívét csordultig tölti boldogsággal, örömmel, jókedvvel! De vajon mekkora szíved van, mi fér abba bele? Könnyű erre a kérdésre válaszolni! Nézd meg, hogy  képes vagy az otthonod kerítését, mosolyogva szebbé tenni? Képes vagy a házad mellet a sáncot kitakarítani? Képes vagy hazafelé az útról a szemetet összeszedni és jókedvvel a virágot a szülőfölden megöntözni ebben az augusztusi kánikulában!! Ha ezekre a kérdésekre igennel válaszolhatsz, akkor valóban Isten áldotta nagy szíved van, és abba rengeteg öröm, boldogság fog beleférni!!  Amennyiben  ezekre a kérdésekre nem tudnál igennel válaszolni, akkor ne keseredj el, önmagadon erőt véve, állj neki  ezeknek a dolgoknak, és hidd el, a jótettek jobbá tesznek, szíved Isten szívének hasonlatosságára átalakul, és te nagyszerű, mindenki állttal szeretett, tisztelt emberé válsz!! Bízzál a jó cselekedeteidbe, mert azok formálnak, alakítanak, megszépítenek bennünket,  ahogyan a régiek mondták az erények gyakorlása, az embert erényesé teszi! A  sportolás erősé, ügyesé tesz, a tanulás okossá, értelmesé formál, a szeretet és a jóság egész lényedet átalakítja, jóvá, értékesé teszi  személyiségedet!
 
Sok szeretettel biztatlak, állj neki kisebb testvéri szeretettel környezeted szolgálatára, és ne azt várd, hogy munkádat megfizetik vagy nem, te tedd nagylelkűen a jót, mert tetteid által nem csak a világ, de te magad is szebbé, jobbá válsz és hídd el ez a legnagyobb fizetség amit az ember kaphat!!!! Szeretettel, Csaba t.