Rőviden 2016. július 02. Találatok: 1252 Aratás Nyomtatás E-mail Imádkozzunk a földeken dolgozó, számunkra is kenyeret adó testvéreinkért!! A munkás ember iránti őszinte tisztelettel, Csaba t. Böröczki Mihály: Aratás Már este előkészülőben voltak, a rozsszalmából kötelet sodortak, a szalma elébb jó ideig ázott, hogy ne törjék az erős mozdulások, a kasza fenve, markot les a sarló, és meztéllábról álmodik a tarló, lepihenőzve várták, nyugva bajjal, hogyan ébreszti szándékuk a hajnal, én este már a követőjét tudtam, úgy álmodtam, hogy alig is aludtam, és jött a kasza íves suhogása, a szálanként hasaló búzasárga, s mint aki Istent kérte napra kölcsön, lágy ritmus ringott marékban a földön, s hogy maradjon a kalász-sárga nyárból, az izzó nap is vesztett iramából, kész csoda volt meghajladozva menni, s mert én se, így hát nem fáradt el senki, már nem emlékszem rá, hogy épp lelépték, de pont középre húzódott a mérték, s a hajnaltól az estig tartó béke vegyült a tarlót őriző kepékbe, a tábla végén kilestem a fákat, hogy miként őrzik tikkadtan az árnyat, a tövüknél kis öblöt földbe véstek a vizet bújtató cserépedénynek, én szóra vittem, lesve hogyan békül a porba mártott arc a hűs edénytől, a munka ment, a verő nap se bánta, hogy rákapott az izzadtság szagára, a csöndet lestem, s nem értettem végképp a nagy fáradtság hogyan is lett szépség, és haza tájt csak két tehenünk tudta, hogy miként kapott szekerünk az útra, és mint akik a felhők szélén járnak, friss fuvallatnak éreztem az ágyat. Előző Tovább tweet