„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
A Gyermek Jézus kultusz azt is jelenti, hogy az értünk gyermekké lett Istent tisztelve, mi magunk is tanulunk Mesterünktől, ki világunk megváltásának nagy, nehéz feladatához gyermeki pajkos jókedvvel fogott neki, és ezzel arra biztat, hogy a mennyei Atya kezét fogva mi is merjük feladatainkat gyermeki jókedvvel, bizalommal felvállalni, és örömteli nyugalommal jó végre vinni! Sötét, komor, már félelembe hajló világunknak szüksége van a gyógyító Gyermek Jézus pajkos lelkületére, lelkiségére, erre az Egyházunkban mindig is meglévő, búvópatakként meg - meg jelenő gyermeki lelkületre, mely a mennyei Atyában bízva kacagva vállalkozik a legnehezebb dolgokra is! 