„Az emberré válás nagyon fontos része, hogy miután megtapasztaltuk a gyermeklét gondtalan, játékos korszakát, majd megtapasztaljuk az ifjúkor világot felfedező, lüktető erejét testünkben, lelkünkben, továbbhaladjunk, és elkötelezett kapcsolatban, a házasságban társunkkal felfedezzük egymás lelkét, testét, azt is, hogy milyen csodálatos édesanyának, édesapának lenni, megtapasztaljuk azt a gyöngéd szeretetet is, amit ember csak a gyermekétől kaphat meg. Ez az élet rendje. Majd eljön az az idő, mikor a gyermekeink gyermekeinek is tudunk örvendeni, és hálás szívvel tudunk nézni Isten legcsodálatosabb ajándékára, a megszületett életre.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Jó dolog leülni, meditálni, elmélkedni Isten s e világ titkairól, csendben imádni a Végtelent. Fürkészni az Úr üzenetét a Szentírás lapjain. De csodaszép elindulni és lehajolni egy bajban lévő kisgyerekhez! Szent dolog őt befogadni az életünkbe, s vele megosztani mindazt az anyagi-szellemi-lelki szépet és jót, melyet Isten túlcsorduló szeretetében nekünk adott. 