„Egy fiatalt szinte megfojt az, ha a szülők, a nagymama, a nagytata, az égvilágon mindenki csak érte él. Nem kap levegőt, nem tud élni, mert minden mozdulatával, szavával, eredményével igazolnia kell azt a folytonos, hatalmas elvárást, amelyet a családja beléje, mint életük legnagyobb vállalkozásába, beruházott. Isten úgy szeret bennünket, hogy megtartja szabadságunkat. A szülőknek is meg kellene ezt tanulniuk isteni Mesterünktől.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
A friss ropogós új hét kezdetén, a felragyogó hajnali napfényben, a körülöttünk bontakozó tavasz szinte kiáltja: Isten mindent szeret ami van, hisz ha nem szeretné, meg sem teremtette volna, ily sok gonddal, törődéssel! 