Szeptember vége és lám - lám Déván még nyílnak a kerti virágok. Istennek hála szerencsésen megérkeztünk. Holnap reggel egyeztetjük az alapítvány ügyes bajos dolgait, megírjuk konkrét számokkal az új tanévvel kapcsolatos beszámolót, de addig is olvassuk el az örök hűségről szóló gyönyörű Petőfi Sándor költeményt!

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Déva gyönyörű virágai.

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világbol

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Koltó, 1847. szeptember