Néhány nappal korábban egy üstökös (Halley) tűnt fel az égen. Győzelmet jelezett és égi születésnapot. Mikor a nagy hadvezér érezte halálát végrendelkezett, meghagyván, hogy a töröktől védjék meg a királyságot és a kereszténységet. Majd, mint Petrus Ransanus is megemlíti, két példás cselekedetet is véghez vitt.  Elsőként, bár nagy beteg volt már és járni is alig tudott, nem engedte, hogy az oltáriszentséget hozzá vigyék, hanem Ő maga járult az Úrhoz. A templomban könnyek közötti imával vette magához Krisztus testét. Így találkozott a Jóistennel.  Azután az utolsó kenetet felvéve, indult végső útjára, az általa emeltetett zimonyi kápolnába vitette magát. Kérte a földre helyezzék  kiterített testtel. Mintha csak arra gondolt volna, hogy porból lett és porrá lesz. Majd a fejénél és a lábánál, mint a halottnál szokás mielőtt eltemetik őket, gyertyát gyújtatott. Négy minorita papnak - szent zsolozsmákat énekelve- várnia kellett azután ott, amíg meghal. Az angyalok mennyei dallamait zengték, idézték meg. A lelke elindult útjára hallva az égi szférak harmóniáját. Itt a földön maradottak észre sem vették, mikor történt meg az utolsó átváltozás, a másvilágra átköltözés pillanata. Valóban csodálatos és emlékezetes lehetett. Ezért verselhette meg így Janus Pannonius Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfeliratát:

„....Mert, ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon,

Lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt...”   Ezzel a hittel élte túl 500 évvel ezelőtt (Mohács), egy nemzet is a halálát. Így ma is létezik.