Az elmúlt két hétben tucatnyi településre látogatott el a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Fővárosi Nagycirkusz élő betleheme, határon átnyúlóan, Romániában és Magyarországon.
A városok főterére, az emberek forgatagába vittük el betlehem és Szent Ferenc üzenetét, a béke és összetartozásunk üzenetét.
A szent családot a karaván utolsó helyszínén, Budapesten is sokan fogadták be a szívükbe.
Megtelt a Fővárosi Nagycirkusz előtti tér, ahol bárki magára ölthette Mária, Szent József, Erzsébet, a pásztorok vagy èpp a napkeleti bölcsek ruháját és helyet foglalhatott a jászol mellett. Majd az egybegyűlt tömeg egy emberként imádkozta ott a cirkusz előtt Csaba testvérrel legszentebb imádságunkat.
A három királyok Jászapátiban is meglátogatták a Szent Családot! Álljunk fel, szeretettel, ajándékkal, a napkeleti bölcsek lelkületével mi is látogasuk meg a gyermekeket vállaló, befogadó családokat! Minden egyes család, mely az élet mellett dönt és szeretettel az életet hordoz, az Szent Család!
A borszéki gyermekeink a saját zsebpénzükből ajándékot vásároltak! Készítettek 30 kis csomagot és elindultak, hogy ők is angyalok legyenek! Büszke vagyok a gyermekeinkre!
Ajándékozzuk meg magunkat a jócselekedet örömével! Jónak lenni JÓ!
1223-ban Assisi Szent Ferenc rendezte be először az első betlehemet. Ennek emlékére a Magyar Nemzeti Cirkusz ferences testvérek kíséretében elindított egy jászollal, jelmezekkel és díszletekkel felszerelt mobil karavánt, mely december 10. és 23. között Sepsiszentgyörgytől Budapestig különböző városokban állomásozik.
December 20-án 10 órakor Böjte Csabával együtt érkezik Debrecenbe, ahol a történelmi egyházak vezetőivel közösen fogadják a betlehemi lángot, mely a 43. Főnix Cserkészcsapat közreműködésével érkezik Debrecenbe.
A meghitt pillanatot Antóni Norbert, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen énekművésze és a Bíró zenekar teszik ünnepélyessé.
Hívjuk és várjuk mindazon érdeklődőket, akik a láng érkezését követően, Böjte Csaba atya vezetésével szívesen mesélnék és játszanák el a több mint 2000 éves történetet, interaktív formában, a betlehemi szereplők jelmezébe, "bőrébe" bújva.
A Magyar Nemzeti Cirkusz gondozásában érkező állatokat (láma, birka, kecske) a látogatók 15 óráig tekinthetik meg a DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központjának udvarán.
Pál Marika e csodálatos helyen, Budapesten, a fény Betlehenben, (Erzsébet téren) vár dec. 22-ig minden nap szeretettel! Nála megtalálható a Szent Ferenc Alapítvány 2024-es naptára, de a gyermekeinkkel kapcsolatos friss híreket is meg lehet vele beszélni.