Nyári vakáció, Erzsébet Tábor, Balaton, kell ennél több, szebb egy gyermeknek? Istennek hála ez mind együtt van a gyermekeink számára jólelkű, nagyszerű emberek jóvoltából.... Igazából meg sem tudjuk köszönni ezt a sok élményt! Számunkra az is élmény, hogy évente háromszáz gyermekünk együtt részesül e sok jóból. Mi nem tudjuk sehol sem megszervezni ezt a nagy találkozót, így ezt a bónuszt is hálás szívvel köszönjük.
Egyik gyermekünk, aki még sohasem járt ki a maga kis falujából, meglátta a Balatont és felkiáltott: "Ekkora dugást, hogy tudtak csinálni!?" Odahaza ő a pajtásaival a napközi előtt nyaranta gátat építettek, eldugták kővel, ágakkal a patak medrét, és így a felduzzasztott térdig érő vízben nagyokat lehetett pancsolni. Nagyon fontos, hogy gyermekeink kimozduljanak a maguk szűk életteréből, hogy lássanak, tapasztaljanak olyan értékeket, amely őket is értékesebbé, bölcsebbé teszi.
Hála és köszönet mindenért,
Csaba t.
Szeptember vége és lám - lám Déván még nyílnak a kerti virágok. Istennek hála szerencsésen megérkeztünk. Holnap reggel egyeztetjük az alapítvány ügyes bajos dolgait, megírjuk konkrét számokkal az új tanévvel kapcsolatos beszámolót, de addig is olvassuk el az örök hűségről szóló gyönyörű Petőfi Sándor költeményt!
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Déva gyönyörű virágai.
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világbol
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Koltó, 1847. szeptember