Először szervezi meg az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub az Godako Utánpótlás Kupát, ahol a Gyergyószentmiklóson fejlődő gyerekek és erdélyi alegységeinkből érkező kis ökölvívók találkoznak majd.
Az október 23-án, vasárnap sorra kerülő versenyen Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Barót, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Petrozsény, Nagyszalonta és Székelyudvarhely kis bokszolói mutatják meg a tudásukat. Cél, hogy felmérjük az elmúlt időszak munkáját, az elért fejlődést.
Az esemény 11 órakor szentmisével kezdődik, ahol Böjte Csaba testvér prédikációját hallgathatjuk meg, majd ezt követően 13 órától indulnak a mérkőzések.
40 sportoló lép ringbe, 20 mérkőzésre kerül sor.
Ezennel szeretettel meghívjuk erre az eseményre a gyergyószentmiklósi Erdélyi Godako Sportközpontba, hogy közösen figyelhessük meg a jövő bajnokainak első nyilvános lépéseit az ökölvívásban.
Tegnap egy nagy ajándékot kaptunk! Egy gyönyörű koncerten vehettünk részt! Tisztelet Bonnyai Apolka és Várnagy Andrea zongoraművész nőknek, meg a Szent Efrém Férfikar művészeinek az egész estét kitöltő Liszt Ferenc műveiből összeállított koncertért!!
„Az iskola legnagyobb feladata nem az hogy a tudás mindenáron való hajszolásával az ismeretek fakójává nyomorítsa az életre tátogató emberfiókák szomjas lelkét, hanem az, hogy az embert nevelje, az értelem képzésével legalább arányosan."
Márton Áron (1896-1980) - az erdélyi katolikus egyház püspöke
Istennek legyen hála ma eljutottunk Torockóra és tartottam egy szentmisét a gyermekeinkkel!! Jó volt találkozni Liziői Kis Szent Teréz tiszteletére szentelt otthon lakóival!! A szentmise után örömmel elbeszélgettünk Moys Zoltánnal, ő készítettem társaival rólunk az első filmeket. (Csillagösvény I. és II.) Szó szót hozott és döbbenetemre hihetetlen régi szép emlékek jöttek elő, olyan történetek, melyeket a pergő évek pora már rég belepett! Köszönöm így utólag is a kedves Zolinak és a csapatának a munkáját!
Nagycsaládunk minden egyes tagjára Isten áldását kérve,
A Szent Ferenc Alapítvány nagy családja szeretettel hív a "Kislovasok Napjára" - Csíkszentsimonba!! Gyertek gyönyörködjünk együtt szépen növekvő nagyszerű gyermekeinkben!